Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1963-1964

1963. augusztus 30. (1-159.)

lém megszilárdulását eredményezte és. csak kevés és igen indokolt kivételt kellett tenni. A felsőbb évfolyamokon - a nagyobbmérvü lemorzsolódás elkerülése végett-már nagyobb számban kellett is­mét kivételes engedményeket adni. A levelező hallgatók tervezési oktatásának megjavítása érdekében az V. évfolyamos,hidtagozatos hallgatóknál reform­kísérletet hajtottak.végre* A tanév során elosztott konferencia napok helyett egy kb. háromhetes konferencia időszakot jelöltek ki, és az ezen való egésznapos részvételt kötelezővé tették. A konferenciai időszak számára speciális tanrendet készítettek.. A legtöbb tanrendi órát a két főtárgy számára biztosították, me*- lyekből hosszabb'tervezési feladatot kellett készíteni. A rendel­kezésre álló idő alatt a tervezési feladatok, jórészét a hallga­tók oktatói felügyelet alatt és sogitség mellett a konferencia­időszak alatt el tudták készíteni. A többi tárgy számára csak ' kisebb számú órát iktattak bo az elmaradó konferenciák pótlásá­ra. A hallgatók és oktatók egybehangzó véleménye szerint a kísérlet kedvező eredményt hozott; a hallgatók ä kötelező tanul­mányi időt igy jobban ki. tudták használni, mint a szétszórt konferenciák formájában. Az elkészült tervek színvonala is ma— gasabb volt és a vizsgaeredmények is jobbak: voltak. A Mérnöki■ Kar e kísérletet az első félévben hajtotta'végre, a második fél­évben folytatni nem tudta, A kísérletben résztvevő évfolyamban ugyanis csak kevés vidéki hallgató volt és ezek elhelyezése könnyűszerrel volt végrehajtható. A többi évfolyamban- már igen nagy a vidékiek létszáma és ezeket a konferenciaidőszak alatt r' már nem lehetett diákotthonban elhelyezni. Ezt a,kísérletet csak akkor tudja a Kar szélesebb körben folytatni, ha egyrészt a hall­gatók diákotthoni elhelyezését biztosítani tudjuk, másrészt a tanszemélyzet létszámának növelésével-több tanerőt fordíthatunk a megnövekedő óraszámok ellátására. Az Egyetemi Tanács határozatának értelmében elkészült az első, kifejezetten levelező hallgatók számára íródott egyetemi jegyzet is. /Dr. Platthy: Együttd.olgozó. szerkezetek/. A hallgatók termelési gyakorlatai a tahte'rv szerint ke­rültek lebonyolításra. A Mérnöki Kar a- hallgatók szakmai tévé­"X -

Next

/
Thumbnails
Contents