Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1963-1964

1963. augusztus 30. (1-159.)

\ \- 22­10182 22. A hallgatók fegyelmi helyzete. Az elmúlt tanév folyamán az Építészmérnöki és Közlekedés- Üzemmérnöki Karon fegyelmi vétség nem fordult elő. A Mérnöki Karon öt esetben kellett fegyelmi eljárást meg­indítani* Ebből három esetben a tanulmányi fegyelem megsértése., két esetben pedig az egyetemen kivül elkövetett fegyelmi vétség miatt kellett folyamatba helyezni az eljárást. Ezekben az ügyekben a Kegyelmi Bizottság ^alapos és nevelő célzatú tárgyalások után egy Ízben megintést, egy esetben két félévre való kitiltást és egy esetben szóbeli figyelmeztetést javasolt. A Fegyelmi Bizottság javaslatait a dékán minden esetben jóváhagyta. Az egyetemen kivül elkövetett ügyekben fegyelmi büntetést nem javasolt a Fegyelmi Bizottság« hallgatók tudásának elmélyítése és bekapcsolásuk a tudományos mun- vkába« A diákkörökben folyó munkát 'az Egyetem KISZ Szervezetének tu­dományos Diákköri Tanácsa irányítja, melyben résztvesznek a déká­nok', a Párt megbízottai, az egyes diákkörök tanszéki oktatói és hallgató-vezetői« A tanév folyamán a Diákköri Tanács munkája arra . irányult, hogy a'jó előmeneteld hallgatókkal való foglalkozás az oktatás szerves részévé,váljék. Ebből a célból a következő szer­vezeti, szervezési és agitációs munka folyt az Egyetemen: Szervezeti térén: Az egyetemi Tanács uj összetételű Diákköri Tanácsi szervezetet hozott létre. Ebben a szervezésben az eltérő a korábbitól, hogy a Tanács tanárelnököt kapott és karonként KISZ aktivisták kapcsolódtak be a munkába« így a Tanácsnak megbízottakon keresztül szorosabbá vált a kapcsolata az oktatási rektorhelyettes­sel, a karokkal, a tanszékekkel és a társadalmi szervekkel. / 23* Tudományos diákkörök és hallgatói pályázatok A Tudományos Diákköri munka célja a kiemelkedő képességű \

Next

/
Thumbnails
Contents