Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1963-1964

1964. március 13. (382-435.)

- 9 ­3o77/1964 Kiegészítés 1. / A J1771/1961 számú utasítással jóváhagyott Doktori Szabályzat mellékletét képező és a szóbeli doktori szigorlat fő- és mellék­tárgyait tartalmazó jegyzéket a Karok dékánjai a szükséghez mérten egészítsék ki a mérnök-közgazdász /gazdasági mérnöki/, és szakmérnöki szakok /akár korábbi, akár jelenlegi/ tanter­veiben szereplő és a kar által szigorlatra alkalmasnak tartott tárgyakkal, ugyanakkor ezt a kiegészített jegyzéket, ill. annak változásait a megfelelő módon hozzák az érdekelt hallgatók tu­domására. 2. / A szakmérnök és mérnök-közgazdász /gazdasági-mérnöki/ képzésben résztvevő okleveles mérnökök a következő feltételek mellett pályázhatnak a műszaki doktori cim elnyerésére: a/ ha olyan diplomatervet készítenek és nyújtanak be, mely alapos tárgyi ismeretről, a tudományos kutatás módszerei­nek ismeretéről, és e módszerek megfelelő szakmai segítés mel­letti alkalmazásában való jártasságról tanúskodik, és e diplo­matervet a dékán által kijelölt bírálók javaslata alapján a kari tanács doktori disszertációként elfogadja, továbbá b/ a kari doktori szigorlati bizottság előtt doktori disszertációként elfogadott diplomatervüket megvédik és álta­luk választott egy fő-, valamint egy melléktárgyból, továbbá egy társadalomtudományi tárgyból szóbeli szigorlatot tesznek. 5»/ A fő-, és q mérnöki melléktárgyból tett szóbeli szigorlat mel­lőzésével pályázhatnak a műszaki doktori cim elnyerésére a szak­mérnök és mérnök-közgazdász képzésben résztvevő azon okleveles mérnökök: a/ akik az összes féléveik alatt letett vizsgáikon és szigorlataikon általános tanulmányi eredményként jeles /4,51/ átlagot értek el, vagy b/ összes féléveik alatt letett vizsgáik és szigorlataik általános tanulmányi eredménye a jó-rendüséget elérte /3»51 -

Next

/
Thumbnails
Contents