Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1963-1964

1964. március 13. (382-435.)

3523/1964 4 ­gépészmérnökök és villamosmérnökök. Elvileg ez nem helyte­leníthető, de gyakorlatilag bizonyos elveket figyelembe kell venni. Mindenek előtt a szakmérnöki tanterv össze- állitása előtt kell dönteni, hogy milyen oklevéllel , rendelkezők részére indul a szak. Legegyszerűbb az eset, Ha”csakegyfajta oklevélre szűkítjük a választékot, ilyen­kor a tanterv összeállításánál csak egy egyetemi kar anya­gából kell kiindulni. Ha kétféle mérnökök részére szervezzük a szakot, ak­kor át kell hidalni a kétféle előképzettség között lévő különbséget. Erre a célra a tantervbe olyan egyetemi /nem szalánéraöki/ tantárgyakat kell beállítani, amelyeknek le­hallgatását egyeseknek kötelezővé tesszük. Ezeket a tan­tárgyakat célszerű az első félévre összevonnia Ebben a félévben előadásra kerülhetnek olyan további egyetemi tan­tárgyak is, amelyek bizonyos alapismeretek felfrissitését szolgálják. Későbbi félévekben is szerepelhetnek olyan tantárgyak, amelyeknek anyaga nem haladja meg a rendes egyetemi oktatás tananyagát, de a szakmérnökképzésbe,' szükséges kiegészítő ismereteket nyújtanak. Mindezek a tantárgyak meglévő ren­des egyetemi jegyzetekből, tankönyvekből oktathatók, s eze­ket a speciális szakmérnöki tantárgyaktól célszerű lenne megkülönböztetni, mivel ezek nem a továbbképzést szolgál­ják - azaz nem a szakismeretek elmélyítését célozzák - , hanem az ismeretek kiegészítését. Ez a megkülönböztetés nem jelentené ezen kiegészítő tantárgyak szükségességének kétségbevonását, de aláhvzná a valóban speciális, rendes egyetemi oktatásban sehob elő nem adott tantárgyak jelen­tőségét. Ez megnyilvánulhatna abban is, hogy csak a szak­mérnökképzés jellegét adó speciális tantárgyak esetében kellene külön jegyzeteket kiadni, kiemelt óradijat fizet­ni, stb.

Next

/
Thumbnails
Contents