Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1963-1964

1963. december 17. (285-319.)

- Io 14656 László Páter 1910-ban .született, 1949-ben a Képzőművészeti Főiakola szobrászati és rajztanávi szakán nyert oklevelet. Az oklevél megszerzése után a Fővárosi Tanács Népművelési Osztályára került művészeti előadónak,"majd 195Írben megalakult Fővárosi Enlékmüfelügyelőség vezetője lett. 1962-től a III,kerületi Tanács Kiscelli utcai általános iskolájában mint rajztanár dolgozott. 1963. október 1-től :z Egyetem Rajzi tanszékén mint szerződéses tanársegéd dolgozik. -* Művészi tevékenységének középpontjában' a valós g korszerű ábrázolása áll. Több szobra és domborművé‘nagyobb részt épületen vagy épületiéi kapcso- latbandkeriilt'.feállitásra, 1953-ban Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott. MSZMP.tag, A kari tanács László Pétét pályázatának elfogadását - 14 i;n szavazattal - egyhangúlag javasolja. A Középülettervezési Tanszékre kiirt tanársegédi állásra az alábbi pályázatok érkeztek be: Szincsák József oki.építészmérnök. 1938-ban született. 1957-ben végezte el az Ybl Miklós Építőipari'technikumot, ezután a Hőtervncl dolgozott mint statikus tzcrkesZtő, 1958-ban nyert felvételt Egyetemünkre, diplomáját ezévben sserezté, Egyetemi évei alatt több tudományos diákkör munkájában vett részt. Diplomájának;megszerzése után a Tatabá-nya-i Szénbányászati Trösztnél helyzekedett el, önálló tervezői munkakörben. Az ott eltöltött idő alatt 51 db. családi ház generálterve­zéséből volt megbízna, majd egy sport uszoda és gyógyfürdő programterve­zetét készítette el. 1963. szeptember 1 óta a'Közép.ülettervezesi tanszé­ken szerződéses tanársegédi alkalmazásban áll. Varga Levente oki.építészmérnök» 1939-ben született./ 1957- ben a Péchy Mihály Építőipari Technikumban érettségizett. Építészmér­nöki oklevelét 1963-ban szerezte. Egyetemi tanulmányai alatt két.éven keresztül Népköztársasági ösztöndíjas volt. 1962-tól az ÉM, 25. Épitő-JL ipari Vállalatnál dolgozott Gödöllőn, majd Aszódon technikusi boosztásba^i Ezidő alatt.'néjián$- épület tervozését végezte el, illetve részt-Vett kivi­telezésében. 1963, októbere óta a Középülettervezési tanszéken szerződéses tanársegédi állá t tölt be. ' * * » »- Csete György okl.é' itésZmérnök. :1937-ben született. 1961-ben szerzett építésznőn öki óklevelet. Jelenlegi munkahelye: Ere és Ásványbányászati- Tervező Iroda, itt tervezőmérnöki beosztásban dől.:czik. Tervezési munkái között szerepel a Zebegényi Mészkő—örlőj javítóüzeme':, szociális épületek stb, A közelmúltban lezajlott :,Dunaport rendezése" pályázaton munkája megvételt nyert, » 4 4 Müller Ferenc oki, építés zmérnök'. 1939-be» született. 1958- ban Miniszteri kitüntető oklevéllel érettségizett. 1963-ban szer:..; .t építészmérnöki oklevolett. Egyetemi tanulmányai alatt a tervezési tan­székek tudományos diákköreinek munkájában vett részt. Dolgozataival és tanulmányaival több egyetemi pályázaton dijat nyert, Veszprémi Oszágos Konferencián első díjban részesült.

Next

/
Thumbnails
Contents