Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1962-1963

1963. július 26. (436-489.)

8 ­8632 5» A társadalmi munka A Kar oktatói általában jelentős társadalmi munkát végeznek különböző . Egyesületekben és az egyetonen belül is, de a nunka eloszlása továbbra is egyenlőtlen. A kádorfejlesztési torvek felülvizsgálatánál a szakszervezet és a pártszervezet képviselői többeknél feljegyezték, hogy jobban igénybe vehetők ilyen feladatokra, nősöknél, hogy túlterhelésük enyhítéséről kell gondoskodni. A dékáni tanács, a párt és szakszervezettel együtt idén elő­ször az év elején meghatározta minden oktató tanszéken kivüli állami és társadalmi munkáját. Magától értetődik, hogy többeknél változtatni kellett az uj követelmények felvetődése miatt, die a kisérlet bevált és ezért a kö­vetkező évben hasonló módon fogunk oljárni. 6. A külföldi utak tanszéki értekezleteken legtöbb - é*j úgy gondoljuk, jogos panasz a külföldi utak szervezésével kapcsolatba* hangzott cl. Bár ezen a téren is jelentős fejlődés tapasztalható. A külföldi utak száma és időtartama is öv­ről évre emelkedik. Egyre több a többhón%pos kiküldetés, amelyek hatékony­sága kétségkívül nagyobb, mint a rövid kirándulásoké. Nem tapasztalható azonban előrehaladás* sőt itt-ott visszafejlődés mutatkozik; az utak terv­szerűsége, szervezettsége tekintetében. ; Tudjuk, hogy a kérdések nagyrésze olyan, ?j*gy az egyetem hatáskörén kivül esik, megváltoztatásuk azonban a tervszerűség, a személyek kiválasztásé-- nak demokratizmusa, épületen belül is jnyitható. II. A káderfejlesztési tervek részletes értékelése Amikor 1961-bon a káderfejlesztcsi tervek elkészültek, igen sok értetlenség, bizonytalanság és formalizmus volt bennük tapasztalható. Ma a második felül­vizsgálat után már elmondható, hogy az Gredeti káderfejlesztési tervek jelen­tős része megvalósul#, másrésze konkrétabb formát nyerve megvalósulóban van, és több hibát sikerült kijavitani. « tervek m már a kari munka élő és ható részét képezik. Az idei tervek roálisabbak az oktatók tónyl ogesen osak annyi célt tűztek maguk ele, amennyinek teljesítését reálisnak látják. A tanszékek többségében fel­számolták a naximaliznust, a határidők acf’állapitásáuál.

Next

/
Thumbnails
Contents