Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1961-1962
1961. november 28. (37-112.)
A / munkahelyek többségénél jól alakult, csupán néhány munkahelynél mutatkoztak hiányosságok, pl,Építészmérnöki %ar pécsi munkahelye, vagy Mérnöki Kar tiszaszederkényi munkahelye. A gyakorlat folyamán sok hallgatónk igen kedveóő fejlődésen ment keresztül. Nem egy, korábban passzívnak, visszahúzódónak ismert hallgatónk a munkában élen járt és jól beleilleszkedett tanulókörének kollektívájába. Hallgatóink egy kisebb része meg nem értéssel fogadta a gyakorlatot, alap nélkül kifogásokat és panaszo- \ kát emeltek, illetve a meglévő tényleges hiányosságokat erősen eltúlozták. E hallgatók nem ismerték az élet, közelebbről az építőipar nehézségeit, problémáit, nem becsülték meg a fizikai munkát és igy az ilyen gondolkodású hallgatók számára e gyakorlat kettőzötten szükséges volt. * Az üzemek KISZ, Párt- és Szakszervezetével a kapcsolatok nem voltak eléggé szervezettek. Ez annak a következménye, hogy a gyakorlat szervezésénél rendelkezésre álló idő nagy része eltelt az elvi tárgyalásokkal, a részletek rendezésével, szerződésbe foglalásával, az adminisztratív kérdések intézésével és igy kevés idő maradt e szervezetek megkeresésére, előkészítésére és intenzív támogatásuk biztosítására. Ennek ellenére meg kívánjuk állapítani, hogy a mozgalmi szervekkel,való kapcsolat egyes vállalatoknál örvendetes módon kifejlődött. A helyi szakmunkás vezetőkkel, művezető instruktorokkal, hallgatóink általában jó kapcsolatot teremtettek. A munkahelyi vezetők szívesen adtak felvilágosítást, ha a hallgatók ezt igényelték. Voltak azonban pedagógiai készség, tapintat és jóindulat híjával levő ilyen dolgozók is. A hallgatók kulturális foglalkoztatása kielégítő veit. Nem ritkán előfordult azonban, hogy e szokatlan fizikai munkától fáradt hallgatóink kivonták magukat az ilyen rendezvények, illetve lehetőségek alól. A Közlekedés-Üzemmérnöki Kar hallgatói Budapesten végezték a gyakorlatot, ezek kulturális programjával nem törődtek. A másik két Kar e téren elérte a kitűzött célt. Törekednünk kell azonban arra, hogy a szabad idő felhasználása az eddiginél szer- 6 - 008990