Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1959-1960
1960. július 29. (2-45.)
13 o857o• i; külföldi hallgatók tanulmányi átlaga általában a hazai hallgatókéval megegyezik. A nyelvi nehézségek azonban igen komoly problémát jelentenek. A Mérnöki Karon az elsőéves ciprusi diák megszakította tanulmányait. Két negyedéves szovjet diák évkihagyással fogja folytatni tanulmányait. A mutatkozó nyelvi nehézségek felvetik a külföldi diákok magyar nyelvi oktatása felülvizsgálatának szükségességét. Helyesnek látszana a magyar nyelvi oktatást kellő erők biztosítása mellett az Egj^etem szervezésébe adni. így jobban biztosítható volna a sajátos igényekre való felkészítés. A karokon a külföldi diákokkal megfelelő gondoskodás történik, megkapják.azt a segítséget, ami tanulmányi munkájukhoz szükséges. 14./ Levelezőoktatás. Az 1959/6o-as tanévben a levelező oktatásban résztvevő hallgatók száma 763 fő. • A levelező oktatás területén még sok probléma mutatkozott. A hallgatók között igen nagy a lemorzsolódás. A tanév folyamán 146 hallgató távozott el, ez a hallgatók 15,97 %-a. Ez az arány igen magas. Az első, második évfolyamon lényegesen magasabb, a felső évfolyamokon alacsonyabb, onnan már csupán néhány hallgató maradt ki. A lemorzsolódásnak az a formája, hogy az első és másod évfolyamokról maradnak ki a hallgatók önmagéban egészséges jelenség a jelentkezett arány azonban egészségtelen, a kimaradóknak kb, fele tanulmányi, másik fele egészségügyi okok miatt távozik. Az egészségügyi távozók jelentős része idegkimerüléses. Ugyancsak egészségtelen jelenség az is, hogy a levelező Hallgatók vizsgáikat nem tudják a rendes vizsgaidőszakban és utóvizsga időszakban letenni. Az első félév végén az utóvizsgaidőszak lezárása után 29o hallgató elégtelen eredményű volt, ez a hallgatók 47 %-a. Gyakorlatilag tehát a vizsgaidőszak és utóvizsgaidőszak alatt a hallgatóknak csak kb. fele tesz eleget vizsgakötelezettségének,^ a másik^ feáe adós marad a vizsgával. Esek . ©gy része halasztás utján leteszi vizsgáit-, másik része azonban kimarad vagy eltávozik. A második félév végén a júniusi vizsgaidőszakban a kötelező vizsgáknak csupán 3o %-ét tették le. Az egész Egyetemen általános jelenség, hogy a levelező hallgatok igen komoly tanulmányi nehézségekkel küzdenek. Középiskolai tanulmányaik óta igen sokat felejtettek, ezt különösen az alaptárgyaknál igen nehéz behozni. Általános jelenség, hogy a levelező haliga-; tók munkahelyükön kevés támogatást kapnak a tanuláshoz, igen sok vállalatnál nem biztosítják számukra a foglalkozásokon való megjelenés^ lehetőségét és a törvényesen biztosított szabadságokat. Sok hallgató azért nem tudja vizsgáit időben letenni, mert a vállalatoknál éppen vizsgaidőszakban ‘’vállalati érdekből” nem tudják biztosítani a szükséges szabadságot. Ezek a problémák a vidéki hallgatók esetében fokozottan fennállnak, A levelező hallgatók részére fakultativ jelleggel előadásokat • és gyakorlatokat tartunk, melyeken sajnos igen kevesen jelentek meg.