Építőipari Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1954-1955

1955. június 23. (38-83.)

12 4020 látogatása nemcsak hallgatóink munkáját segítette elő, de igen jó ha­tással volt oktatószemélyzetünk ilyenirányú tevékenységére is. Ráirá­nyította a- figyelmet a diákotthoni konzultációk fontosságára és mond­hatjuk azt, hogy oktatószemélyzetünk ennek a kötete ző mu kaidéjón felül eső feladatnak szívesen felelt meg. A vizsgák előtt a diakott- nok lat ogat asat e lőre meghatározott terv, illetve beosztás szerint foly­tattak le, de félévközben is dolgozatírások, illetve tervbeadások előtt történtek látogatások, hzek hasznosaiénak bizonyultak a hallgatókkal való közelebbi megismerkedés szempontjából is. Meg kell emlékeznünk arról, hogy a diákotthonlátogatásokban tanszékvezető professzoraink is-resztvettek. Sajnálatosan említjük meg azonban azt, hogy előfordult olyan eset, araikor a hallgatóság kérésére me hirdetett -'konzultáció az érdeklődés teljes hiánya miatt elmaradt,'­16./ Tudományos diákkörök. Az okmult tanév óta a Mérnöki Kar tud»ráncos diákköri munkájában a meny- nyi.ségi eredmények helyett a minőségi előrehaladásra törekedtek.- így is. igen szép számmal vettek részt hallgatóink a di íkköri műn. iában. Hét tudományos diákkörben-összesen 112 hallgató dolgozott, ami a nappali hall, aióknak több- mint 10 fi—át teszi ki. . . Építészmérnöki Karunkon a tudományos diákkörök munkája ebben .a félévben sem fejlődött kielégít gén,' összesen öt tanszékén végeztek di akkori • műn­ket, de kevés kivételtől eltekintve jelentősebb ered: ény nem mutatko­zott. Egyetemi tanácsülésen a Kar felé elhangzott kritika alapján az. Építészmérnöki ICar tanácsa, majd külön összehívott értekezlete tárgyal­ta a kérdést és napirendre tűzte a helyzeten való gyökeres javítást. Ennek eredményei a jövő félévben várhatok. Egyetemünk, illetve különösen a Mérnöki Kar ilyen irányú jó munkája megmutatkozott az á, rilis havi Országos Tudományos Diákköri Konferen­cián való részvételünk során. Az itt elhangzott tartalmas előadások után kifejlődött vitában még az ipar egyes meghívott képviselői is élénken vettek részt. Sajnálatos, hogy jelentésünk szűk terjedelme nem teszi lehetővé egyes különösen kimagasló'eredmények közelebbi mél­tatását.. i g Az e félévi munka tapasztalatai alapján kétségtelen tényként rögzít­hetjük le azt, hogy egyes azzal ellentétes kijelentésekkel szemben is, van a mi hallgatóinkban érdeklődés a magasabb színvonalú tanulmányok iránt, van ehhez szükséges lelkesedés és lendület is, csak az Egyetem­nek' kell megkeresni és megtalálni a módot arra, hogy őzt összefogva^ vezetve, irányítva és fokozva,kifejlődéshez segítse. Másik -negíillapi- tás, - ami lost már több féléven át végzett munka során bebizonyoso­dott, - hogy a tudom ányos diákkörök szervezése, és azok működtetése igen alkaIma s'módszer a tudományok iránt érdeklődők hajlamainak kifej­lesztésére. 17./ Pályázatok. Ezen a téren a Mérnöki Kar ebben az évben uj beosztás szerint végzi a munkát. A Kar kilenc .anszéke irt ki pályázatot hosszabb, november végén lej éró határidőre. Tapasztalat szerint ugyanis a tai ulmányi idő alatt hallgatóiaknak viszonylag kevés idő áll az ilyen^munkához^ren­delkezésükre . Viszont a nyári időszakot jobban ki tudják használni az elmélyedésre, és ez elősegíti a félévközben megszerzett tudásszinvonal_ további ébrentartását is. Az Építészmérnöki Karon eddig két tanszék pá­lyázata zajlott le, amelyek közül azonban csak az egyik volt eredményes. Külső ipari intézmények részéről rendelkezésre bocsátott hi tollárét fel-

Next

/
Thumbnails
Contents