Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1965-1966

1966. július 6. (625-723.) - 2. Karok véleménye a hallgatók tanulmányi és munkafegyelmének alakulásáról és a 122/1964.sz.MM utasítás végrehajtásának tapasztalatairól szóló jelentésről (635-679., - 692-718.)

Jelentés a hallgatók tanulmányi és munkafegyelmének alakulásáról szóló B-l-oterjesztés{«egtárgyh:tirsaról. f A Mérnöki Kar Tanácsa junius hó 23.-án tartott ülésén az Oktatási és Módszertani Bizottság jelentése alapján megtárgyalta a cirabe n­-iévé előterjesztést és ismételt hozzászólások alapján a következő határozatokat hozta. Az előterjesztés 14. oldalán lévő Határozati javaslat 1. és 2. pontjá­nak azzal a megállapításával, hogy az 1964-ben kiadott uj tanulmányi, vizsga és fegyelmi szabályzat alapjában véve jó, a célnak megfelel, továbbá, hogy a szabályzat megjelenése óta egyetemünkön a tanulmányi és fegyelmi helyzet megjavult, végül azzal, hogy az 1965-ben kiadott 44. sz. rektori körlevél, amely az előbb emiitett uj szabályzat végre­hajtási utasításaként fogható fel, szintén elérte célját, egyetért. Ugyanezeknek a pontoknak azzal a további megállapításával, amely szerint szükség van a szabályzat, illetőleg a végrehajtási utasítás néhány pontjának megváltoztatására, általában nem ért egyet. Megálla­pítja a Kar, hogy helytelen a szabályzatok alapvető pondjainak gya­kori megváltoztatása, mert ez bizonytalanságot szül, sem az oktató^ sem a hallgató: nera tudják mihez tartani magukat, a különböző rendelke­zések összekeverednek, ami fegyelmezetlenségre és lazaságra vezet. A rendelkezések állandósága olyan alapvető követelmény, amelyet még akkor sem célszerű figyelmen kivül hagyni, ha a rendelkezések egyes pontjai nem a legtökéletesebben felelnek meg céljuknak. Ami a Határozati javaslat 3. pontjában foglalt részletes javasla­tokat illeti, a kar a következő határozatokat hoztaj ad. a/ A félévlrendszerről a tanév rendszerre való áttérést csak tá­voli perspektívában , csak akkor tartja a kar megvalósítható­nak, ha a tanulmányi és vizsgarend a hozzákapcsolód ösztön-, dij rendszerrel együtt ujabb alapos átfogó rendezésre kerül. Akkor is csak az utóvizsgák, illetőleg a vizsgák nyári szünet­be való áthelyezésével ért egyet. ad. b/ Az igazolatlan hiányzás fegyelmi felelősségrevonása szabályozva van, intézkedésre nincsen szükség, ad. c/ Az orvosi igazolás kérdésének rendezésével egyetért.

Next

/
Thumbnails
Contents