Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1965-1966
1965. szeptember 29. (1-57.) - 4. Összegyetemi Bizottságok az 1965/66. tanévben (37-43.,
41 képzése szempontjából nagyon lényeges, hogy az oktatók résztvehessenek a szakmai érdeklődésük körébe tartunó konferenciákon. Sehol a világon nem foruul elő, hogy az egyetemi oktatók azért ne tudjanak elmenni tudományos konferenciákra, mivel a részvétel költségeit a sayót zseb bői kellene megfizetni. Er.Ilazav Istvá n rektorö • ű \ 'i'e 0nap itt volt az egyetemen a Művelődésügyi Minisztériumból a üszaki Egyetecui Osztály vezetője és a Főosztálynak a jogásza és kifejtettem azt az álláspontot, hogy teljesen lehetetlen helyzet állott elő ebben a tekintetben. Kifejtettem, hogy ilyen konferenciákra elsősorban annak kell kimennie, aki az illető szakma művelője, nem pedig annak, akit jutalmazni kívánunk, Ezt a jutalmazási kerettel semmi szin alatt nem lehet összefüggésbe hozni, ^ddig a KK 5i> terhére engedélyeztük ezeket a kéltségeket, azonban a Pénzügyminisztérium a rektor rendelkezésére álló pénzösszegek felhasználását is korlátozta és ez a korlátozás erre is kiterjedt. Megmagyaráztam töboek között azt is, hogy ha külföldön tartanak konferenciát, amelynek részvételi diját valutában kell befizetni, akkor minden további nélkül rendelkezésre bocsátják a valutát, de a magyarországi konferenciákra ezt a néhányszáz forintot nem engedélyezik. Erre sem igent, sem nemet nem mondtak, hanem abban egyeztünk meg, hogy előterjesztést fogunk tenni, és irásban is kifejtjük álláspontunkat.