Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1965-1966

1966. március 16. (361-449/2.) - 3. Jelentés az oktatási módszerek fejlesztéséről és új eszközök alkalmazásáról (377-415.,

16 Dr. Lux Lászlót rektorhelyettes hiszem, mindannyiunk nevében - köszönetünket fejez­hetjük ki az érdekelt építésügyi és közlekedési tár­cáknak. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy tá­gabb lehetőségeik is vannak az ilyen filmek beszerzé­sének. Időst konkrétan a Nemzetközi Vásárral kapcsolatos alkalom megragadását javasolom. Igen tiszteletreméltónak éa jónak tartom a Módszertani Bizottság javaslatát. Csupán azért szólalok fel, mert ugy érzem, hogy ezokét a javaslatokat megelőzően is felmerültek olyan dolgok, amelyeket el kellene intézni. Mielőtt ilyen jelentős beruházásokkal és átalakítások­kal járó kérdésekre megteremtenénk a lehetőséget, biztosítani kellene a diavetítés lehetőségeit. Ma az a helyzet, hogy egyuzerre négy helyen folynak előadások ugyanabban az időben, ennélfogva teljesen lehetetlen megoldani a felszerelés éa a személyzet vonatkozásá­ban a vetítéseket. Tulajdonképpen négy vetitőbemnde­zúsre ée négy emberre volna szükség - és a berendezé­seket óra elején oda kellene vinni, óra végén pedig ei kellene onnan ezállitani, közben pedig egy technikai személyzetnek kellene jelen lennie. Rendkívül bonyolult menetrenddel próbálkozunk csak azért, hogy minden ilyen diavetítést le tudjunk bonyolítani, özlikség volna tehát világító és Írásvetítő berendezésre.

Next

/
Thumbnails
Contents