Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965

1964. november 27. (27-215.) - Meghívó (27.)

62 ­tárgyak oktatásában, de erre határozott elutasítás­ban részesültünk. Ezt azért kell elmondanom, mert mo3t határozott kijelentés történt arra vonatkozóan, hogy a ozilárdságtani tanszék miért nem vesz részt a szerkezeti oktatásban. Határozottan állítom, hogy ez iéy volt. Ami a magasépítési tervezés kérdését illeti, ott a tárgyalások ugy indultok el, hogy a mélyépítési rész­nél szó sem volt erről. A magasépítési ágazatnál szó­be került az,-hogy esetleg részt vesznek az épitész­kari tanszékekr ől a tervezési tanszékek - nem az okt tásban, hanem a tervezési gyakorlatokon. Dr.ilazav István rektor: Ez nem tartozik szorosan a tárgyalás alatt lévő a— nyaghoz. Ezt másutt fogjuk letárgyalni. Dr.l'alotás László e/g.tanár: Miután szóbakerült mint elvi kérdés, kénytelen va­gyok elmondani. Egyébként uz a javaslatom, hogy a Kari Tanácsok tár­gyalj k meg az előterjesztést, - sőt nem tudom, nem volna-e helyes, hogy a KJÍTÍ Tanácsok tárgyalása e— lőtt a Dékáni Hivatalok egyez tessék uz anyagot, hogy a Karok elé már az egyeztetett anyag kerüljön. Dr tlléborgQr Károly, Közp. Könyv tár igazgató: A két Egyetemnek egy Központi Könyvtára van. Kényte­len vagyok jelezni a nehézségűket. Az elkövetkező né­. N>

Next

/
Thumbnails
Contents