Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965
1965. június 25. (736-827.) - 3. Tájékoztatás a TKFA keretében folyó tudományos munkáról és a Tudományos Közlemények értékelése (764-781.,
56 kívül lemaradt a hitelkeretek arányos felhasználáséban. Emiatt ez a veszély áll fenn - igaz, hegyr nincsen a rendeletben az, hogy csökkenteni kell a hitelkeretet, de a gyakorlat az, - hegy ha 45o ezer forintot kérünk, adnak 2oo ezer íorintot, és ha eboől loo ezer forintot költünk el, akkor a következő évben loo ezer forintot fogunk kapni, ós akkor beger^-sztünk egy ilyen sort, amelyben végre elérkezünk a nullához. Az lO.hitellel dolgozó tanszékeknél van még egy nehézség, amelyet tudomásul kell vennie az Egyetemi Tanácsnak, de a minisztériumnak is. Az akadémiai hitéllel dolgozd tanszékeknek bizonyos előnyük van az MM.tanszékekkel szemben, mert azoknak van akadémiai státusoa garnitúrájuk, amelyre építeni lőhet* Az egyetemi tanszékeken - ahol MM.hi -ellel kell kutatni - ez nincsen meg. Itt / tehát a tudományos munka eredményességét ugy loh-t növélni, ho<L>y a mini> ztériumi hitelből kutató tanszékeknek is legyen módjuk főállások szervezésére, vagyis állandó kut tók beállítására. Nyilvánvaló, hogy ebben az e etben sokkal joboan lehetne előre t rvozni, és ha a minisztérium kéaőbb nyitja is meg a hiteit, azért az előret.rvezés folytán mindent pontosat-an me 0 lehet adni előre. Sz-retnóm még mu 0emlituni, hogy az MTA taunkakösösségen belül is előre be van tervezve, hogy hány okt tó esik egy témára, és azoknak a bérét ugyancsak be kell venni. Ott Dr.falotás Lászl ó egy.tanári