Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965
1965. március 23. (356-510.) - 1. Az oktatási reform szerinti oktatás vizsgálata és ellenőrzése (357-420.,
I - 6o csen különösebb akadály. Ha a Kar helyesnek látja, akkor ezek a gyakorlatok megvalósíthatók még abban az esetben is, ha a fellebbezéseket figyelembe veszem. Ebben az esetben előírhatjuk, hogy a hallgató a következő évben vállalja, az uj beiskolázottakkal együtt, az elmaradt gyakorlat pótlását. Most visszatérek a határozati java latokra, amelyekkel kapcsolatban bizonyos változtatásokra történtek javaslatok, Elhangzott az a javaslat, hogy az első pontot ki kellene hagyni, Ugy érzem, hogy éppen annak az értekezletnek a döntéseit emeltük volna ezzel a határozattal egyetemi szintre, amely a szerkezetépitő szakkaí kapcsolatban lezajlott, és ha a fogalmazást tekintve nem is ugyanaz, de lényegében ugyanazt tartalmazza ez a határozati javaslati pont is. Ezért ugy gondolom,hogy meg lehetne tartani ezt a pontot, A felvételi vizsgák során alkalmazandó képesség-vizsgák módszereinek kidolgozása ugyancsak maradhat. Ide azonban hozzátenném, hogy miniszteri jóváhagyás szükséges ezeknek a képesség-vizsgálatoknak a bevezetéséhez. A 3-ik pontot meg kellene változtatni olyan értelemben, hogy az átiratkozások feltételeinek általában való kidolgozására kellene előírásokat lerögzíteni. Javasolom, A termelési gyakorlatokkal kapcsolatban nem volt észrevétel. Azt hiszem, az is maradhat, hogy ezeknek a programját ki kell dolgozni. hogy a határidő május 31-e legyen