Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965
1965. február 5. (216-329/24.) - 2. A szakmérnökképzés felülvizsgálata (226-265.,
A gyakorlatokra való beosztás vonatkozásában a 7-ik oldal harmadik pontjában történik utalás. Amikor ezt leirtom, pontosan a szakorvosi képzés lebegett előttem. Kétségtelen, hogy ezek az emberek a gyakorlatban dolgoztak és semmi értelme sem volna annak, hogy a tervezővállalat okhoz küldjük gyakorlatra ezeket az embereket. Arra gondoltam, hogy helyes lenne olyan irányban megváltoztatni ezt a szöveget,hogy a munkakör változtatásával olyan helyre kellene őket küld-ni, ahol szakmérnöki tanulmányaik eredményei hasznosíthatók. Az alaptárgyak tekintetében teljesen egyetértek azzal, amit Széchy professzor ur mondott. Eddig is az illető szaknak a vezetője irányította a tanulmányi tervek öszszeállitását, és a jövőbenis a szakvezetőnek a kezében lesz az irányító szerep, és o a felelős annak megállapításáért, hogy melyek azok a szakok, ahol a az alaptárgyak oktatása elhagyható. Nyilván vannak olyan szakok, ahol teljesen elhagyható az alaptárgyak óctatása. Sebestyén miniszterhelyettes elvtárs felvetette azt, hogy a határozati javaslat 5-ik pontjának.szövegezése túlságosan éles. Ez tökéletesen igy van, és célszerű lenne ezen változtatni. Annak, hogy ilyen éles ez a pont, két oka :is van. Az e, ik az, hogy a számadatok engem is megdöbbentettek^ m igdöbbentett az, hogy enynyíre rossz az eredméry a diplomák megszerzésének vonatkozásában. A másik indok az, hogy a helyzetet ugy