Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965
1964. november 27. (27-215.) - Az Egyetemi Tanács rendes ülése - 110-130.)
11313/1964. ÉPÍTŐIPARI ÉS KÖZLEKEDÉSI MܰZAKI EGYETEM Melléklet az S&yetemi Tanács 1964. november 27-i ülésének 2. napi_ rendjéhez. Munkaterv az ÉKME Kollégiumi Tanács részére / az 1964/65. tanévben I. Általános célkitűzés: Az EKT munkáját az előző évekhez hasonlóan - át kell, hogy hassa az a törekvés, hogy segitséget nyújtson a Kollégiumoknak munkájuk még eredményesebb végzéséhez, ugy hogy az Egyetem, az előtte álló feladatok megoldásában megfelelő bázissal rendelkezzék. Ezért tevékenységét egyre inkább gyakorlati sikon akarja megvalósítani; kooperációt teremteni az Egyetem három Kollégiuma között, hogy közel egyforma gazdasági Qllátottság és létszám mellett egységesen végezzék munkájukat. Ennek érdekében egyes ülésein napirendre tűzi a kollégiumi növelés egyes részterületeit, melyről egy-egy kollégium számol be és a tapasztalatok alapján leglényegesebb vonásaiban egységes platformot, tőtilust alakit ki. Fő feladatnak tartjuk továbbra is a tanulmányi munka szintjének emelését, a ncvolőmunka hatékonyabbá tételét, fokozását. A Tanács üléseire - a tárgynak megfelelően - meghivja állandó tagjain kivül az állami vezetés, Párt, KISZ ós Diákbizottság képviselőit is, hogy igy még eredményesebben körültekintőbb munkát tudjon végezni. A Tanács üléseit szerdai napon 14 órakor tartjuk, a menetközbon meghatározott helyeken.