Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964
1964. július 14. (849-1013.) - Meghívó (849.) - 1. Jelentés az ÉKME 1963/64. tanévi munkájáról (849-856., - 864-1007.)
- 102.615/1964. valamint a szervezési munka megtörtént és a Művelődésügyi Minisztérium 60*817/1963*VI.b, sz. engedélye alapján a második félévben Pécsett a Pollack Mihály Épitőipari Toehnikum, Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem, Szegeden pedig a József Attila Tudományegyetem támogatásával három uj konzultációs központ kezdte meg munkáját. Az oktatás az I, és II, éves levelező hallgatóink részére az alaptárgyakból városonként az alábbi heti óraszámokkal indult meg, Pécs Debrecen Szeged A központok oktatói részben a támogatást nyújtó intézmények oktatóiból, részben pedig az e városokban korábban instruktorként működő mérnökökből kerültek ki* Az oktatók munkájának megkönnyítésére valamennyi központ oktatóínak megküldtük a jegyzeteket, módszertani utmutatókat és segédleteket. Az eredményesebb munka érdekében feltétlenül fontosnak tartottuk, hogy a levelező tagozat oktatói és konzultációs központok oktatói között állandó kapcsolat létesüljön. E célból a központok oktatóival közöltük, hogy az általuk oktatott tárgyat az egyetemen ki adja elő, felkérve őket arra, hogy a konferenciákra felutazó hallgatókkal zárt levelet küldjenek az illetékes egyetemi oktatónak, melyben az elmúlt oktatási időszaknak az oktatással kapcsolatos minden szükséges kérdéséről, az átvett tananyagról, a hallgatók szorgalmáról, tanulmányi fegyelméről, a felmerülő problémákról számoljanak be. Az egyetemi oktatókat ugyanakkor tájékoztattuk a konzultációs központok megalakulásáról, a központokban közreműködő oktatók személyéről és kértük, hogy a vidéki. oktat$afl által küldött levelekre a megfelelő választ adják meg, a felmerülő problémák megoldásában legyenek segítségükre. Ennek eredményeképpen az oktatók között levelezéses kapcsolat alakult ki és néhány esetben sor került a személyes kapcsolat 26 óra 27 " 24 "