Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964

1964. május 15. (735-848.) - 1. A reformoktatás módszertani kérdéseinek megvitatása (741-848.)

- 2o ­szén vannak. Kértük, hogy a Kinizsi utcai épületet teljes e­gészében mi kapjuk meg. Mi a Pórt Központi Bizottságához for­dultunk segítségért és a napokban Polinszky miniszterhelyet­tes elvtárs közölte velem, hogy ők közlik a Központi Bizott­sággal, hogy a Kinizsi utcai épületet teljes egészében át­adják az egyetemnek. Mivel itt szükség van oktatási központ­ra, ezért a fővárosi tanács részére biztosítanak 4o millió forintot abból a célból, hogy a gimnáziumot, az ovodát és a bölcsődét onnan telepítsék ki és máshol építsék fel az épü­letet. Amig az uj iskola felépül, ez kb. 2 évet vesz igény­be. Tehát az 1966(1/67 tanévben az egész épület rendelkezé­sünkre fog állni. Addig elkészítjük az egyetem emelet-ráé­pítési tervét és ehhez biztosítjuk a megfelelő pénzt és a kapacitást. Ha ezt eltudjuk érni, akkor piax plusz tanter­mek lesznek, és helyiség problémáink elég hosszú időre meg­oldódnak. Ennyit kívántam a tárgyi feltételekről előadni. A tárgyi feltételek mellett azonban vannak még olyan prob­lémák is, amelyeket őszintén szólva már szégyenlek folyto­nosan ismételgetni. Egyetemi Tanácsi határozat van arról, hogy a táblákat meg kell festeni, a szükséges kréta-mennyi­séget be kell szerezni, és gondoskodni kell arról, hogy meg­felelő segédszemélyzet álljon rendelkezésre. Nagyon kelle­metlen mindig ugyanazokat a problémákat szóvátenni, annyi­val is inkább, mert ezeknek a megoldása nem ütközik nagy ne­hézségekbe. Ezeket és még a többi problémákat is meg kell ol­dani, - és kérem Trutz elvtársat, hogy figyeljen fel ezekre a megjegyzésekre. Ha esetleg megismételnénk olyan problémákat

Next

/
Thumbnails
Contents