Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964
1963. szeptember 27. (1-230.) - 1. Az ÉKME 1962/63. évi jelentése (2-11., - 19-201.)
- 22 10322 viszonyítva azonban minikét adat némi csökkenést mutat. Mult évben 3,50, illetve 3,24 volt az átlag. Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy komolyan meg kell vizsgálni azoknak a hallgatóknak tanulmányi eredményét, akiket tárgadalmi tanulmányi -szerződés kötése céljából felterjesztünk a Művelődésügyi Minisztériumba, A hallgatók szociális támogatása Mint már a mult évben is jelentettük az érvényben lévő tanulmányi ösztöndíj, rendszeres szociális támogatás és tandíjrendelet megjelenése óta hosszabb idő telt el és sok éves tapasztalat bizonyitntt^, hogy azbuj alapokra kellene helyezni. Az uj rendelet sajnos, csak a tanév befejezése után jelent meg és bevezetése már csak az 1963/ 64-es tanévben történik meg. Az idén hallgatóink még a régi rendszerű juttatásokban részesültek. A nappali'tagozatos hallgatóink.78,4 %-a részesült valamilyen rendszeres pénz - és természetbeni támogatásban. /XIX.sz. táblázat/. Ezen belül is a többség 300 Ft-ot meghaladó összegű támogatást kapott. A juttatások nagyobbik részét a természetbeni juttatások teszik ki. Hallgatóink 53,6 %-a kap rendszeres menzát, ebből 95,9 % ingyenes ét/ keztetésben részesül és 45,8 %-a lakik diákotthonban. / XIX. tábla/. ^ Meg kell még említenünk, hogy Népköztársasági Egyetemi és Főiskolai Ösztöndíjban hallgatóinknak mindössze 0,38 %-a részesült. A hallga tók erkölcsi és pol itikai magatartása ; fegyelmi helyze te AZ elmúlt tanévben hallgatóink gondolkodásában, általános emberi és erkölcsi magatartásában megmutatkozó fej-