Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964
1963. szeptember 27. (1-230.) - 1. Az ÉKME 1962/63. évi jelentése (2-11., - 19-201.)
- 20 f f Külföldi hall gatók ügyei Ez évben egyetemünkön 12 államból 28 küldöldi hall„gató kezdte meg tanulmányait. /XVI,sz. táblázat/. Valamennyien befejezték a tanéve ;t, és vizsgáikat részben letették, vagy : az őszi utóvizsgaidőszakban teszik le. 1 Magatartásukicai kapcsolatbán kifogás nem merült fel, Tanulmányaik során a következő nehézségek jelentkeztek. Ismételten megállapítottuk, hogy külföldi hallgatóink, főleg az I. évfolyamon komoly nyelvi nehézségekkel küzdenek. Hibaként említendő meg az is, hogy,a külföldi hallgatók nem tesznek felvételi vizsgát és igy a képesség hiánya-csak az itteni tanulmányaik alatt jelentkezik. Konkrét példa erre az építészmérnökkari Sabah H. ülazzawi, akinél a II,.éven állapítottuk meg, hogy rajzkészsége olyan gyenge, hogy szorgalma és jó szellemi képessége mellett 'is kétséges, hogy építésznek való-e. Nehézség jelentkezik a' nyári időszakba nyúló, hoszszabb ideig tartó termelési gyakorlatúd?, is. A termelési gyakorlatok elhalasztására vonatkozó, követségüktől támogatott kérelmekkel fordulnak hozzánk, A politikai emigráns hallgatóknak anyagi gondjaik vannak, • Fenti nehézségek miatt tanulmányi eredményük az alábbiak sz-erint. alakult a 2, félévi rendes vizsgaidőszak végén. Kar •'." fő kari átlag külf.ösztön- végzettek dijas halig, száma átlaga Építészmérnöki 14 3,06 2,83 2 fő Mérnöki 14 3,23 2,86 - fő Közi.Üzemmérnöki - - - fő Nendüség szerint a következő eredményeket érték el: 3 jó, 4 közepes, 1 elégséges rendű, 8 halasztott és lo elégtelen. é 10319 £ »