Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964

1963. szeptember 27. (1-230.) - 1. Az ÉKME 1962/63. évi jelentése (2-11.,

alaptárgyi jegyzet egységesítése mellett történt ugyan állásfog­lalás, ennek ellenére Fizikából külön 4 jegyzet készült, Dr.Peliká n József rektorhelyettess A feltett kérdésekre válaszolva elismeri, hogy a Könyvtár ügyével eddig kellő súllyal nem foglalkoztak. Bejelenti azonban, hogy e hiányosság felszámolása már megtörtént, ebben az évben már megala kitották a Könyvtárbizottságot, amely hivatva lesz a könyvtárfej­lesztéssel és" a Győri Műszaki Egyetem kön Tvtárának előkészitéséve foglalkozni, Dr,Horváth dékánhelyettes felé megjegyzi, hogy az anyagban van ut; lás a külföldi kapcsolatokra, csak felsorolva nincsan az előkészí­tés alatt lévő ós már engedélyezett szerződéskötés. Előkészítés alatt van a moszkvai, a drezdai és a v/eimári, engedélyezett a szófiai egyetemmel kötendő szerződés, Bodó professzornak az egységes alaptárgyi jegyzetekre vonatkozó megjegyzésére közli, nogy a bekezdésben szereplő "általában" szó már utal arra, hogy csak elvi állásfoglalásról van szó, A vitát megnyitja, az épitészkari lemorzsolódásra dr.Sfcéll dékántól kér válaszadást, Dr,Szél l László dókán: Kürti elvtárs a II, és III,évi lemorzsolódást nagymértékűnek tart­ja, Az anyagban erre vonatkozó utalást - a rajz és tervezrési kész­ség hiánya - még kiegósziti a térszemlélet hiányával. Sajnos a fitalaknak nincs önbirálatuk, nem teszik fel maguk felé a kérdést, bár el kell ismerni, hogy nincs is elég ismeretük az épitészkar iránt, Felhivja a figyelmet a most megKjelent és igen jól sikerült ópitészkari kiadmányra /almanach/ és javasolja, hogy azokba a kö­zépiskolákba küldjék meg ezt, ahonnan várhatók építészkarra jelent kezők, A III.évfolyamon a lemorzsolódás abból származott, hogy a II.éven összevont oktatás folyt bizonyos tárgyakból, Dr,Peliká n József rektorhelyettesí Megköszöni a kiegészítést és kéri, hogy a vitát mindig az egyes fejezetek fölött tartsák, a választ is fejezetenként adja meg, Dr,Hados Kornél egy.tanár,tszv: A 23,oldalon Tomori docens kitüntetése is kimaradt.Ennek pótlását kéri.

Next

/
Thumbnails
Contents