Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964

1963. szeptember 27. (1-230.) - 1. Az ÉKME 1962/63. évi jelentése (2-11., - 19-201.)

lo81o. A kult urális munka. \ , A tanév folyamán az ismeretterjesztő célzatú, klub­szerű tevékenységet szorgalmaztuk, A mult évi 15-2o körüli létszám helyett az idén már -35~4o személy vett részt egy­i egy összejövetelünkön. Hanglemezes, illetve magnetofon bemutatókkal egybe­kötött vitaklubok inkább zenei vonalon /"Vásárhelyi Pál" Kollégium ás a mérnök III, évfolyam kezdeményezésére/ ala­kultak; nyilvános interjúkra pedig elsősorban az irodalom területén mutatkozott i : ' \y /"Rózsa Ferenc" Diákotthonban és a Leányotthonban bony/itottuk le./ képzőművészeti elő­adásokat és tárlat lat o'ge ..ásókat viszont továbbra is az eredeti módon rendeztük. Az öntevékeny művészeti csoportjaink számát a tanév folyamán már nem bővítettük tovább. Célunk a színvonal és az aktivitás növelése volt, arait általában sikerült is elérnünk. Az idei Kulturális Szemlén elért kiváló eredmé­nyek elérésében /9 arany és 6 ezüst fokozat/ komoly sze­repe volt a sokrétű öntevékeny művelődési munka izlé's­formáló s egyben agitatív hatásának, A legnagyobb problémát a műsorszámok bemutatási lehetőségének megszerzése okozta. Ugyanis egy-egy irodal­mi, színjátszó, tánc-, ének vagy zenekari műsor előadás­kész kidolgozásához /képzőművészeti, foto-kiállitás vagy filmbemutató/ anyagának összeállításához több hónapi esetleg egy.félévi munka szükséges, Az egy alkalommal tör­ténő házi /egyetemi, illetve diákotthoni./ bemutató s eset­leg a Kulturális Szemlén "rténő szereplés nem áll arány­ban a befektetett munkává/' • Azonfelül pedig úgyszólván mindegyik rendezvényünk érdemesnek bizonyult arra, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents