Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1962-1963

1963. március 25. (415-438.) - 1. Az ÉKME távlati fejlesztésének kérdései (418-438.)

6 Fontosnak tartja, hogy a felsőbb szervek az egyetem állás­po tját vegyék figyelembe e kérdésben. Szükséges ennek a feladatnak megoldásához a megfelelő szaké berek bevonása. Bejelenti, hogy az egyetem vezetős ge közölte a Minisz­tériummal a beruházási apparátus felé ütését. Megkezdődtek az előkészítés tárgyalásai. A generál­tervező is az egyetem lesz. Ennek jóváhagyása már meg­történt. A tervezés kérdésevei kapcsolatban elmondja, hogy ezt egyedül az egyetem apparátusa nem tudja megolda. i. 2o-3o lilliós tervezésre nem vagyunk beállítva. Az egyetme csak 3-4 milliós tervezések ellátását tudja vállalni. Az Építésügyi Minisztérium biztositja a tervezésvégre­hajtását, az eszmei irányitás szakemoerei az egyetem oktatói közül kerülnek ki. Ehhez konzultatív bizottságok létrehozása szükséges. Ennek érdekében merült fel az a kérdés, hogy az egy, cem mellett működő tervező ir. iát hoz ának létre, amelyhez a kisegítő szernél, zetet az Építésügyi inisztérium adná. Az építkezés ill. tervezés ­ben feltétlen aktiv szerepet kell vállalnia az egyetemnek. A beiskolázással kapcsolatosan az egyetem vezetősége körében az az álláspont alakult ki,, hogy nem szabad abba beleegyezni, hogy a beiskolázandók számát csökkentsük az átme . eti id szakban. Az építőiparnak szakéi berekre van szüksége. Tehát a csökkentést sem ivei sem lehetne megindokolni. A Művelődésügyi Minisztérium ezt a kérdést megvitatták és ezzel az állásponttal egyet is értettek.

Next

/
Thumbnails
Contents