Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1962-1963
1962. november 30. (122-193.) - 2. Jelentés a szakmérnökképzés helyzetéről (126-133., - 177-193.)
^ m— 8404. a műszaki doktori cim elnyerésében jelentős kedvezmények elnyerését teszik lehetővé, ezek viszont csak valóban kiemelkedő tudás esetében indokoltak. A Mérnöki Karon a harmadik és negyedik félévben a hallgatók, ©gyes tantárgyakból évközi feladat okat kaptak. Meg kell mondani, hogy számos hallgató részéről merült fel allenkezés ezzel kapcsolatban; az is tény viszont, hogy egyes esetekben maximalistának mondható követelmé< nyéket támasztottak egyes tantárgyak. Azt javasolom, hogy évközi feladatokat egy félévben legfeljebb két tantárgyból lehessen kiadni, az ezek elkészítéséhez szükséges idő egy-egy tantárgyból ne legyen 20-25 óránál több. A tanulmányi ren d tekintetében ma már azt mondhatjuk, hogy elegendő tapasztalat gyűlt össze a kérdés hosszabb időre szóló általános rendezéséhez. Bár van olyan vélemény, mely igen szigorú megkötést kiván, megité' lésem szerint helyesebb, ha nem állapitunk meg tul merev.szabályokat. A szakmérnökhallgatók vizsgázása szorgalmuk moUett nagymértékben függ pillanatnyi munkahelyi leterhelésüktől is, ez pedig ingadozó. Ezért elvként azt mondhatjuk ki, hogy viszonylag lazább tanulmányi rende t, önállóbb tanulási formá t lehet engedélyezni s hosszabb határidőket lehet adni, ezzel szemben - az előbbiekben mondottak szerint - a vizsgáztatást kell komolyabbá tenni és a vizsgákon kell emelni a követelményeket és a szinvonalat. A tanulmányi rendre vonatkozó javaslatom - jórészt a Mérnöki Karral egyetértésben - a következő: 1. A tantárgyak lehallgatását a hallgató leckekönyvében az előadó aláírásával igazolja. Aláirást az a hallgató kaphat, aki a kötelező előadási és gyakorlati órák legalább 2/3-án jelen volt, s az évközi feladatokat beadta. 2. A második évre /a 3. félévre/ csak az a hallgató iratkozhatik he, aki az 1. és 2. félév összes tantárgyaiból aláirást szerzett és valamennyi 1. félévi vizsgáját letette. 3. A 4.- "félévre csak az a hallgató iratkozhatik be, aki összes 2. félévi vizsgáját letette. 4. Diplomafeladat csak annak a hallgatónak adható ki, aki áz 1.-4. félévek valamennyi vizsgáját letette.