Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1962-1963

1962. november 30. (122-193.) - 3. Jelentés a Filozófia és Tudományos Szocializmus Tanszék munkájáról (133-143., - 164-176.)

- 4 ­9017 ben február elején 2 napos elméleti konferenciát tartottunk és résztvettünk a Politikai gazdaságtan tanszák egy napos ilyen tárgyú konferenciáján is. Tanszékünk konferenciáján 5 igen tartalmas, uj gondolatokat mutató referátum hangzott el, majd alkotó jellegű v: ta bontakozott ki. E konferenciák a je­lenlegi oktatási felauatokon túlmenően későbbi munkánkhoz is sok segitséget adtak. A kongresszusi anyag feldolgozása álta­lában sikeresnek volt mondható, Problémát okozott azonban az, hogy az alsóbb évfolyamok-vn nehezebb elmeleti kerdáseke t ugy kellett megértetni, hogy még a legalapvetőbb fogalmakat sem ismerték. Tanszékünk -oktatói igen nagy lelkesedéssel vesznek részt az olyan nagyjelentőségű politikai dokumentumok oktatásában , rnint pl. az SZKP XXII.kongresszusa, vagy 4 a most sorrakerülő MSZMP VIII.kongresszus. Azonban állandóan visszatérő problémát okoz az, hogy ez nagyrészt a mi - amúgy is nagyon szűkre sza­bott - órakeretünk rovására történik. így az egyébként is zsú­folt tananyagot össze kéli vonni, ami annak megértetése és feldolgozásának rovására megy. A jövőben ezen változtatni kel­lene, V Hallgatói nk po litikai-ideológiai arculat a az elmúlt évek során jelentősen megváltozott, AZ általános politikai konszo­lidáción kivül ebben szerepet játszik az is, hogy a jelenle­gi hallgatóink már népi demokráciánk neveltjei, akiknek po­litikai eszmélése már az ellenforradalom utáni konszolidáció idején következett he. Érezhető a középiskolai oktatás szín­vonalának emelkedése; az -egyetem politikai légköre kiegyensú­lyozottabb és nem utolsósorban lemérhető a 9 féléven keresztül folyó marxizmus-leninizmus oktatás eredménye is. Napjainkban már általánosnak mondható az, hogy hallgató­ink tudatosan a szocialista tábor tagjainak vallják magukat. A kommunista pártok és szocialista kormányok politikáját mint a "mi álláspontunkat" vitatják, és szinte elő sem fordul olyan jelenség,•amikor kívülállókként nyilatkoznak, A napi politikai

Next

/
Thumbnails
Contents