Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1961-1962
1962. június 29. (335-367.) - 4. Egyebek (342-349.) - b) Tájékoztatás a reformmunkák állásáról (346-347.,
- 11 Sz^ii aókán ur hozzászólásával ugyancsak egyetért. Szabó miniszterhelyettes elvtára által elmondottakat szomorúan veszi tudomásul.. Valóban nem az í-M készségén múlott a tervezési vonalon fennálló nehéz helyzet. Azonban ismételten kéri az i'M segítségét, hogy ne csak 1963-ra, hanem már legalább a folyó é v második felében irányítsanak tervezési munkákat az egyetemre. Az eddig nem dolgozó tanszékek közül az Épületszerk. tanszék a jövőben hajlandó a-munkában résztvenni, é P.fizikai laboratórium is létre fog jönni. Na&ron jó a koordináció a Muszakfejlesztésl Főosztállyal, a Tervezési Főosztályról már nem mondhatja el ugyanezt. A Matématika tanszékkel kapcsolatban az elektronikus számológépek komoly feladatok megoldását jelentik. Jó volna, ha az Egyetem is sajátjának tekinthetne ilyen gépet, mert csak a Központi Fizikai Kutatóintézet gépén tudtak eddig ilyen munkákat elvégezni. A tervezési vonal erősítését még 1962-re kéri. Dr.Turány i István rektorhelyettes: . elikán rektorhelyettes elvtárs tájékoztatását az ET nevében tudomásul veszi és határozatkén javasolja: Határoza t: Az Egyetemi Tanács az ipari megbízásokra vonatkozó tájékoztatást tudomásul veszi é s megbízza a tudományos rektorhelyettest, hogy az Éli Tervezési Főosztályával vegye fel a kapcsolatot az Egyetemre irányítandó tervezési feladatok érdekében. Bejelenti, hogy e napirendi pont keretében feladata a reformmunkák állásáról tájékoztatást adni. A legutóbbi alkalommal vázlatosan ismertette a felsőoktatási reform keretében a tananyag ég módszer korszerűsítésével kapcsolatban végzett munkálatokat. Ezt kiegé 3 zitve bejelenti, hogy időközben 5 példányban elkészítették a Karok e munkálatok teljes dokumentációját és ezeket eljuttatták az illetékesekhez. Elkészítették továbbá az 1961/62-ben készitett vázlatos programokon és egyéb reformmunkákon alapuló 2.vázlatos tantervüket, amelyeket most az ET tagjai között kiosztottak. További kiegészítése, hogy a programvázlatokkal kibővített tanterv ég tanszéki munka ellenőrzése olyan nagyméretű munka, amelyre mo3t nincs mód, azonban a Pártszervezettel együttműködve szúrópróbaszerű ellenőrzést hajtottak végre több tanszéken. X Ezekről az ellenőrzésekről jelentések készültek, amelyeknek mególlapitá8ai a későbbeikben felhasználandók. Megállapították, hogy még bőven van teendő. A maga részéről ugy látja, erre meg is lesz a módikőzben már megindult ég a kővetkező félévben súlyponti munka lesz a részletes programok elkészitése é s ezt zárja majd le 1963-ban a végleges tantervek elkészítése. Kéri kiegészítéseinek tudomásulvételét. Rr. 1 ap p Ferenc: Kérdezi, végleges programokról és tantervekről, vagy még mindig tervezetről van szó.