Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1960-1961
1960. október 7. (16-48.) - 1. Az oktatási rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos irányelvek (17-48.)
- 11 életkor már 60 év, és ebben a kategóriában 75 év a korhatár. Ezekkel a mérnökökkel dolgoznák. Kinthogy másképpen nem tudtak magukon segíteni és munkaterületükön vannak olyan természetű feladatok is, amelyeknek ellátásához nincs szükség magasabb képzettségre, saját kebelükön belül hozzáláttak földmérőtechnikusok képzéséhez. Eleinte - kb. 3 évig - ez a munka illegálisan folyt, az utóbbi évben azonban már megkapták hozzá az engedélyt. A reformtervezetben szereplő felscipariBkola tulajdonképpen az 6 elgondolásuk és kezdeményezésük hivatalos valóra-váltása. Csodálkozik azon, hogy az építészek eddig erre nem jöttek rá. Tulajdonképpen ők sem mondhatják uj találmánynak, azonos egy németországi tanulmányútról 1958-ban hazahozott iskolarendszerrel. Ilyen már régebben is volt, hiszen azelőtt különböző kategóriákat ismertek: szakmunkást, technikust, üzemmérnököt és okleveles mérnököt. /Az okieves mérnök öt éves egyetemmel, az üzemmérnök két éves főiskolával rendelkezett./ Kb. ezen az alapon épül most fel a Reformtervezet is. A földmérő technikusképzést náluk ugy valósították meg, hogy katonaviselt, érettségizett fiatalembereket kértek a honvédségtől leszerelés után /Így elérték, hogy a katonai bevonulás alatt a tanultakat nem felejtették el hallgatóik./ Kb. 25© ilyen földmérőtechnikust képeztek ki két évi tanulással, amely mdlett dolgoztak is, mint vállalatuk dolgozói. Részben esti képzéssel, részben a termelésben - melléjük állított vezetőktől - tanultak. A két év alatt több Ízben rendszeresen vizsgázniuk is kellett. Ez a rendszer remekül bevált, ha még 3oo-4oo ilyen munkaerővel rendelkeznének, a föld,mórűmernökhiány felére csökkenne. Tavaly sikerült elórniök, hogy a székesfehérvári technikum egy érettségire alapuló két éves technikusképzést valósított meg és a Művelődésügyi Minisztérium hozzájárulásával ezek az érettségizett, ós két éves technikumot végzett dolgozók elnyerhették a tochnikusi elmet. Ezt nagy eredménynek tartják, mert az ő eddig kiképzett technikusaikat nem sikerült még technikusokként elismertetniük, holott ezek legtöbbjét mérnök helyett használják. Rendkívül nagy érdeklődéssel hallgatta mindazt, amit Csanádi professzor a termelés és az oktatás kapcsolatáról el-