Építőipari Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1952-1953

1953. augusztus 31. (50-54.) - 1. Az 1953/54. tanév munkaterve (50-54.)

- 2 ­Közlekeésügyi Min, részérő l: A munkaterv II/4. pontja kimondja: A diploma­tervezés és megvédés eddigi tapasztalatai alapján a szükséges mód­szereket ki kell dolgozni. Helyes lenne ebbe a bizottságba bevonni azokat a szakembereket, akik a diplomatervezési bizottságban résztvettek. / > Helyes lenne, ha az oktatás módszereire vonatkozó vitáknál külső ipari szakemberek is résztvennének. A 3. oldal 7, pontjához a tankönyvekre vonatkozólag javasolja, hogy ezt helyes lenne összehangolni az ipari minisztériumok terveivel. Helyes a tudományos diákkörök munkája. Ki kellene egésziteni azzal, hogy a jó tanulmányokat gyűjteményesen ki lehetne adni. Javasolja bevenni az uj tanársegédekkel, valamint az I. évesekkxal való foglalkozást. Weichinger et .: Az Építésügyi Minisztérium VII. Főosztályával össze kellene üljön a tanári kar és meg kellene tárgyalja az egyetemi problémákat. Ez többet érne, mint a hivatalos átiratok formájá­ban történő tárgyalások. Ezen tárgyalások folyamán az egyetem is tudna segítséget nyújtani az iparnak, ugyanakkor az egyetem is kap­na fontos tanacsokat. Helytelen, hogy a diplomatervezésekre igen rövid idő áll rendelke­zésre. Az iparral való kapcsolatot nem kellene paragrafusba venni, de msg kell próbálni közvetlenebb kapcsolat megteremtését az iparral. Ormosét.: Nagy általánosságban helyes a munkaterv programja, de néhány felvetni való kérdés van. A bevezetőben le kellene rögzíteni, hogy ebben a tanévben mind fo­kozottabb ^ond fordítódik az egyetem állami vezetésére, a karok nagyobb önállóságára és felelősségére. Sddig a karok önállósága, a kari ülések önállóságára korlátózódott. Helyes lenne ha a tanácsülés foglalkozna szükség szerint egy-egy igen fontos tanszék munkájával, A fizika oktatás nincs kellő képen tisztázva. Nincs tisztázva, hogy ki a felelős a fizika oktatásáért. Javasolja ennek a kérdésnek akár a kari, akár a rektori tanácsü­lésen való napirendre tűzését* Hiányossága a munkatervnek, hogy nem domborodik ebben kellőképen - amiről a mult tanácsülésen is szó volt - a hallgatók önállóság­ra nevelésének fokozása. A mult tanácsülésen felmerült a kérdés, a póttanulökör és a konzultáció kérdése. Van olyan álláspont, hogy ha nem képes megtanulni a hallgató előadásokon, akkor legyen pót­tanuló kör, esetleg még egy pófc-tanulókör. Ezzel azonban a tanuló átruházza a felelősséget a tanit4£&. Ez helytelen, ez ellentétben áll azzal a helyes elvvel, mely szerint a hallgatókat önállóságra kell nevelni. A munkatervben is kifejezésre kell juttatni, hogy póttanulókörök rendezése csak indokolt esetben lehetséges. Nincs világosan kifejtve a munkatervben, hogy a tanulók tanulmányi ellenőrzésere mennyi idő lesz biztosítva.

Next

/
Thumbnails
Contents