A M. kir. József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- Kohó- és Erdőmérnöki Kar tanácsülései, 1940-1944 (HU BMEL 101.a.2.)
1940-09-11. 1. rendes ülés
székünk úgyszólván alapfelszerelését köszönhette az ő soha meg nem szűnő gondoskodásának, s tanszékeink számának korszerű szaporításában is igen hathatós segítségünkre volt. Á hála és a megbecsülés soha nem múló érzésével fogunk gondolni Reá mindig, amikor Intézetünk történetének lapjait forgatjuk, mint tudományos törekvéseink szószólójára és a legjobb s leg- megértőbb barátra is. Meg vagyok győződve, hogy mindnyájunk nevében szólok, amikor tisztelettel javaslom, hogy emlékét jegyzőkönyvileg örökit8ük meg, szellemének pedig felállással hódoljunk.” /75-194o/4d./ 1./ Jelenti továbbá, hogy az utolsó ülés óta karunkhoz még a következő gyászjelentések érkeztek, amelyekre a Kar nevében részvéttáviratot küldött: a. / a Debreceni m.kir.Gazdasági Akadémia Igazgatóságához Gass Gyula nyug.gazdasági akadémiai tanár, h.igazgatónak;/1460./ b. / a m.kir .Ferenc József Tudományegyetem Tanácsához Menyhárt Gáspár nyugalmazott egyetemi tanárnak; /1572./ c. / a m.kir.Földtani Intézet