A M. kir. József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- Kohó- és Erdőmérnöki Kar tanácsülései, 1940-1944 (HU BMEL 101.a.2.)
1941-10-14. 2. rendes ülés
as erre vonatkozó Igazol ást benu- tatja. Az elektrotechnika a VKM.rendeleté értelmében utóvizsgáéij-köteles. A nemseti tárgyak, mint magyar nyelv és Irodaioni, magyar földrajz, magyar történelem és magyar alkotmánytan ügyében még a Minisztérium intézkedését kell bevárni./144./ A Kar az Osztály Javaslatát egyhangúlag elfogadja. 16*/ Az elnök felkéri Mr Proszí János prodékánt Kiss László délvidéki hallgató beszámítási ügyének ismertetésére. Mr áraszt János prodékán előadja a Bánya- és Kohómérnöki Osztály Javaslatát. Javasolja, hogy Kiss Lászlónak a Zágrábban lehallgatott félévet közül számítson be a Kar két félévet a szigorlatokhoz szükséges tanulmányi időbe. Am egyes tárgyasra vonatkozóan beszórnitJa a matematikának, ábrázoló geometriának, fizikának, kémiának és általános ásványtannak Zágrábban igazolt lehallgatását, fizikából ezenfelül még a kollokviumot is, jó ered*r ménnyel. Műszaki rajzból és közigazgatást jogból egy éven belül díjtalan felvételi vizsgát tehet. A Zágrábban már lehallgatott tárgyak a VKL.rendelettel szabályozott módon díjkötelesek. A nemzeti tárgyak, mint magyar nyelv és irodalom, magyar földrajz, magyar történelem és magyar alkotmányion ügyében még a Minisztérium intéz-