A M. kir. József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya- Kohó- és Erdőmérnöki Kar tanácsülései, 1934-1939 (HU BMEL 101.a.1.)

1937-03-09. 5. rendes ülés

erd ’mérnekhal Igatónak arra irányuló kérvényét, hog^ neki az n/.brázoló Geometria" tárgyból további vizsgá­sáéi lehat ~ség nyújtása ék, továbbá a jelen félév további hallgatása en­gedtessék neg. Ás elnök az ügy előzményeit ismertetve közli, hogy a Kar azok­nak a régi tanulnányrend úzerint be­iratkozott hallgatóknak, akiknek az első évről legfeljebb három vizsga- hátralékuk volt, megengedte a harma­dik év I»felére való beiratkozást. Az Így hallgatott félév beszámítását a Kar attól tette függővé, hogy a be­iratkozottak hátralékos vizsgáikat, -újabb engedménnyel-, február végéig leteszik. Az engedményt igénybe vevők k'zül e- gyedül Paulin nem felelt meg a kikö­tésnek, amennyiben február havi utó­vizsgája az ábr.geometriából sikerte­len volt. Az elnök Paulin kérését mél­tányossági okokra hivatkozva és miután a jelen eset már atzugy sem szolgálhat praecedens gyanánt, teljesíthetőnek tartja. Stasney és l.oárovich hozzászó­lása után a Kar egyhangú határozattal megengedi Paulin Istvánnak, hogtí a jelen félév­ben az előadásokat és gyakorlatokat tovább látogassa. 25./ 67", 674, 727-1956/57. dk. számok. SÍnök közi i, hogy Poosubay

Next

/
Thumbnails
Contents