Hátországban. Kecskemét az I. világháború idején (Kecskemét, 2015)
Szabó Bence: „Nincs már nékem ruhám, az oláh letépte, mikor a két karom a hazámat védte.” Az 1919-es román megszállás kecskeméti eseményei - Út a háborús vereségtől a román katonai megszállásig
Szabó Bence 1 919 nyarának derekán egyre nyomasztóbb lett a helyzet Magyar- országon. A proletárdiktatúra ama „dicsőséges” 133 nap után összeomlott, kaput tárva idegen hatalmak előtt, melyek haderői immár akadály nélkül hatoltak a magatehetetlen ország belseje, szíve felé. A Tiszántúlt elfoglalták a betörő román csapattestek, ugyanilyen lendülettel, délről a szerb király alattvalói hódoltatták a bácskai „éléstár” fekete földű, gazdag vidékét. A nagy háborút követő tragikus eseménysor mindaddig elképzelhetetlen kimenetellel végződött: az ezeréves Magyar Királyság területén a szétesett Monarchia alávetett nemzetiségei osztoztak. Amerre jártak, fosztogatásokról, rekvirálásokról, kegyetlenkedésekről számoltak be az előrenyomuló hadak elől menekülő lakosok, tisztviselők, katonák. A megszállt, különös tekintettel az elcsatolásra ítélt területek polgári lakossága ellen az idegen haderők felbecsülhetetlenül súlyos atrocitásokat követtek el. A Vix-jegyzék által megállapított, Nagy-Romániának odaadott területeken különös kegyetlenséggel tombolt az erőszak. A lakosságot ért emberiesség elleni bűncselekményeket megörökítő források, hivatalos jelentések alapján szervezetten, katonai és közigazgatási támogatás mellett folytak a védtelen magyar lakosság ellen szervezett terrorakciók.1 „A magyar név is fennen ragyogott nem is olyan régen. S most itt vagyunk: az ötvény fenekén [...] Bármerre nézünk, pusztulás mindenfelé. Ezer sebből vérzik szegény hazánk. Hol van a négy folyó között bércek koszorúzta tejjel-mézzel folyó szép kánaán? Megszállva, évezredes intézményeink lerombolva, gazdaságaink kifosztva, állatállományunk megsemmisítve, gyáraink állanak, boltjaink, raktáraink üresek, vasutunk nem jár, pénzünk elértéktelenedve, köztünk menekülők, bénák, csonkák ezrei, rokontalan drága vérünk legjava megtizedelve, gyermekeink lerongyolódva, magunk az ínség küszöbén”2 - olvashatjuk a Kecskeméti Közlöny induló, 1919. augusztus 6-ai lapszámában az ország helyzetének kissé patetikus „stílben”, de plasztikusan megragadott tükörképét. Kecskemét lakosai számára épp ezekben a napokban vált kézzelfogható valósággá a megszállástól és minden azzal együtt járó kiszolgáltatottságtól való legsötétebb félelem. Ebben a válságos helyzetben a városvezetésnek minden előrelátó bölcsességére, lélekerejére és diplo406
