Pártatlan igazságszolgáltatás vagy megtorlás. Népbíróság-történeti tanulmányok (Kecskemét, 2011)
Zinner Tibor: A magyarországi népbíráskodásról - a XXI. századból visszatekintve
a halálos ítéleteket végrehajtották.28 Később, a hatvanas évtizedben az ilyen bűntettek elkövetése miatt indított ügyek száma sem volt elenyésző, volt, ami halálbüntetéssel zárult.29 A legismertebb közülük az 1967-ben tárgyalt ún. zuglói nyilas per volt, három kivégzéssel.30 A honi népbíróságok ítélkező tevékenységét jogerős ítéleteik ismeretében - szemben számos kutató kemény jelzőkkel ellátott, szakmai, tárgyszerű elemzésre alapított bírálatával - nem ítélhetjük „vérekezű”-nek.31 Nyilvánvaló, hogy különösképp a visszafordíthatatlan, életutak drámai végét eredményező joggyakorlatuk nem állhatja, és nem állhatta ki sem a kortársak, sem az utókor kései elmarasztalását, a kihirdetett Ítéleteik megkérdőjelezését, a hatályon kívül helyezéseket. A második világégés utolsó hónapjaitól rájuk rótt feladatot - adott, állandóan változó, fokozatosan radikalizálódó politikai mozgástérben és személyi összetétellel - nem szabotálták el, így-úgy, de végrehajtották, mi több, gyakorta túlteljesítették. Nem kis mértékben azért, mert a politikai erőtényezők a csenevész magyar antifasiszta erők helyett rájuk oktrojálták olyan feladatok elvégzését is, amelyeket a világháború során másutt másképp „oldottak meg”. Másfelől az ország lakosságából a különböző viszontagságokat, szenvedéseket túlélők, és a halálesetek összefüggéseit feltárók épp ellenkező álláspontot képviselnek: ők keveslik a felelősségre vonás nagyságát és mértékét, főképp a népellenes cselekedetek kitervelőinél, hatályba léptetőinél és a végrehajtóknál. Azért, mert egyrészt a korabeli közigazgatásban tevékenykedőkkel szemben főképp adminisztratív eljárásokat foganatosítottak, és nem vették igénybe a népi igazsgszolgáltatást - erről sem a népbíróságok, sem a népbírák nem tehetnek -, másrészt a két világháború közötti magyarországi, utóbb szélsőjobboldali és fasiszta szerveződéseknek minősített politikai erők korabeli és utóbb ismertté vált adataihoz, létszámához viszonyítva a népbíróságok kb. minden 15-17 személyt büntették meg.32 A valóság valahol e két álláspont között húzódik. A népbírósági tanácsokba delegáltak pártjuk álláspontját képviselték. Ez a mindennapos gyakorlatban azt jelentette, hogy a pártpolitikai csatározások színterévé vált a népbíróságok működése, hol a koalíción belüli baloldali radikalizmus, hol az ezzel ellentétes „mentőakciók” érhetők tetten. A megszálló erők siettette baloldali fordulat fokozatosan rányomta bélyegét a népbíráskodásra. A ’45-ös voksolások után a munkáspártok, elsősorban a kommunisták, és hasonlóképp az ZiNNER Tibor__________________________________________________________________________________ 152
