Érdekvédelem és önazonosság (Kecskemét, 2010)
Szabó Bence: A kecskeméti Rákóczi-víztorony. Egy tervasztalon maradt műépítmény „története”
A víz alapvető életelem, nélkülözhetetlen éltető közeg, csakúgy, mint a levegő és a föld. Az Alföld és különösen a Kiskunsági Homokhátság álló- és folyóvizekben szegény, szeszélyes csapadékeloszlású táj, ahol még inkább elsődleges szempont a bőséges, tiszta és egészséges ivóvízbázis felkutatása. A vízellátás rendezése a lélek- számban gyorsan fejlődő, iparosodásnak indult Kecskeméten elemi szükségleteként merült fel a 19—20. század fordulóján. Ennek az igénynek a felszín alatti vízkincs ipari méretű kiaknázása mint a víznyerés egyetlen számottevő forrása felelt meg, kiváltandó a gyatra vízhozamú és megbízhatatlan vízminőséget produkáló ásott és fúrt kutakat, valamint a nagy anyagi áldozattal létesített artézi vízlelőhelyeket. Felmerült tehát egy modern városi vízhálózat és vízmű ideája, amelynek tervezési-kiviteli munkája a század elején, a boldog békeévek legutolsó időszakában meg is kezdődhetett. „A város belső területén elegendő mennyiségű és minőségű jó ivó víz nem áll rendelkezésre” — szögezte le Kecskemét törvényhatósági bizottsága 1904 novemberében tartott tanácskozásán. A vízhiány ekkorra már szó szerint „égető” problémát jelentett, ugyanis a tűzoltás nehézkessége a közvagyont folyamatosan veszélyeztette. Az utcák portalanítása, a mind terjedelmesebb csatornahálózat öblítése is komoly akadályokba ütközött, a nyári hőségben pedig a közterek, parkok locsolása sem volt mindenütt megoldott. így tehát az elsődleges szempont, a lakosság és a helyi ipar tiszta, egészséges ivóvízzel való ellátása mellett köztisztasági és közegészségügyi célból is megoldásra várt a kérdés végleges rendezése. A vízproblémát a város vezetése 39
