Érdekvédelem és önazonosság (Kecskemét, 2010)

Kőfalviné Ónodi Márta: A kiskunfélegyházi Szent István-templom építésének néhány kérdése

A kiskunfélegyházi Szent István-templom 2010-ben ünnepelte felszentelésének 130. évfordulóját, annak pedig 125. évfordulóját, hogy a templom mellé plébániát is szerveztek. Eme jeles évfordulók tiszteletére az egyházközösség egy emlékkönyvet jelentetett meg, amely munkába több szer­zővel együtt én is bekap­csolódtam. Feladatom volt a templom történetének feldolgozása a kezdetektől 1908-ig, az első plébános haláláig. (1. kép) A Szent István-temp­lom keletkezésének törté­netéről dióhéjban annyit kell tudni, hogy Kiskun­félegyháza területe a Török Hódoltság idején elnép­telenedett, 1743-ban tele­pült be újra. A betelepülők egyik első dolga volt, hogy templomot építtettek, ame­lyet 1761-ben szenteltek fel Sarlós Boldogasszony tisz­teletére. Ez a barokk stílu­sú templom az úgynevezett Egytornyú templom, vagy 9 1. A 2010. október 2-án bemutatott könyv címlapja

Next

/
Thumbnails
Contents