100 éve született Balanyi Béla (Kecskemét, 2011)

Huszonkét év a kecskeméti levéltár szolgálatában

1971 elején szokatlan közjáték zajlott le a levéltárban, amelyről Balanyi az alábbi gondolatokat rögzítette a háztörténetben: „A Bács-Kiskun Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályától Bodor Jenó' osztályvezető és Gila János csoportvezető megjelentek 1971. febr. első napjaiban és a levéltár-igazgatót megkérdezték, hogy nem tudja, hogy betöltötte a 60. évet, miért nem kérte nyugdíjazását, és miért nem törekedett kiképezni utódokat? Balanyi Béla egy kicsit megdöbbent a kérdések hallatára, majd azt mondta, hogy azért nem kérte a nyugdíjazását, mert a levéltári vonalon még olyan emberek is szolgálnak, akik a 69. évet is elérték, de senki sem kérdezte meg tőlük, hogy miért nem akarnak nyugdíjba menni. Ez olyan szakma, ahol az ember soha nem tud eleget, mindig tamd, és nem veszi észre az idő múlását. [... | A felettesek elmentek, de bizonytalanságot hagytak maguk után.”37 A fenti eseményeket követően a levéltár vezetője írásban kérelmezte a fenntartó illetékeseinél, hogy fia egyetemi tanulmányainak befejezéséig engedjék hivatalában maradni. Kérését tudomásul vették és engedélyezték, hogy addig maradjon szolgálatban, amíg azt egészségi állapota lehetővé teszi, ennek ellenére a következő év végén arról kapott hivatalos értesítést, hogy 1973 tavaszán nyugdíjazni fogják.

Nagyjából e hír érkezésével egy időben került pont a nagykőrösi iratok „hazatérésének” több éve húzódó problémájára is. 1972. szeptember l-jén megindult az iratok tömeges elszállítása Nagykőrösre. Sorsszerűnek tűnik, hogy Balanyi ezen iratanyagokkal együtt érkezett Kecskemétre, a levéltárba, majd két évtized múltán a körösi anyagok hazaköltöztetése szinte egybeesett nyugdíjba vonulásával. Minden bizonnyal a kényszerű távozás közelgő időpontja ihlette a következő oldalon olvasható melankolikus hangulatú verset is.

48