100 éve született Balanyi Béla (Kecskemét, 2011)
Huszonkét év a kecskeméti levéltár szolgálatában
lanok voltak. A helyzet komolyságát jelezte, hogy az egyik tudományos kolléga szeptember 1-jével felmondott és távozott az intézményből. A levéltári osztály látva a helyiek ellenállását, új ellenőrt nevezett ki, de egyidejűleg a legtöbb vitát kiváltó kiskunfélegyházi részleget a Szentesi Állami Levéltár ellenőrzése alá rendelte. 1959 folyamán négy, a kecskeméti levéltárral foglalkozó cikk is megjelent a helyi sajtóban. A Petőfi Népe időről időre tudósított az intézményben folyó munkálatokról, az iskolai levéltár-látogatásokról és a levéltár kiállításairól. tcj6o-uj6i Az iratképzőknél keletkező maradandó értékű iratanyagok védelme érdekében az év folyamán Balanyi a megye nyolc járási székhelyén két-két napos irattárosi tanfolyamot tartott a tanácsi és állami szervek ügykezelőinek. „Nemcsak iratkezelésről, de az iratok megbecsüléséről, az irattári rendről, hivataltörténetről is volt szó, és ezek kapcsán eredeti anyagot is mutattam be. A századokkal előbb keletkezett anyag nagy hatással volt a hallgatóságra”26 — számolt be Balanyi a tanfolyamról. A Kalocsai Járásbíróság tekintélyes mennyiségű iratanyagát a levéltár dolgozói — a minisztérium területi referensének szorgalmazására — 1961 őszén költöztették át Kiskunfélegyházról Kecskemétre, majd ennek helyére Kiskunhalas levéltárát szállították Félegyházára, felmerült ugyanis a részleg önállósodása. A szállítási feladatok befejezését követően azonban nem a megérdemelt dicséret, hanem valami egész más következett a levéltári krónika szerint: „...[n] fáradságos nagy munka vége fegyelmi üggyel fejeződött be. Balanyi Bélát a pénzügyi fegyelem megsértéséért dorgálásra ítélték. A beszállítást drágának állapították meg, sőt azt is hibának tekintették, hogy az anyagot nem rendezetten rakatta állványra. 3 nap alatt 35 tonna 15