1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 2. (Kecskemét, 2001)
DUNAVECSEI JÁRÁS
SOLT Október 25. - Dunántúlról ismeretlen ember érkezett gépkocsival a községbe, és az italboltban két címert levert. Buchwald János nemzetiszínű szalagokat osztott szét. 142 Október 26. - Nagyobb tömeg verődött össze az italboltnál, és a nap folyamán eltávolították a címert és a vörös csillagot. A fiatalkorú Hermanovszki Ferenc és Fenyvesi István vezetésével egy csoport bement a földműves-szövetkezet boltjába és a textilboltba, ahol a Sztálin- és Rákosi-képeket összetörte. Az iskola épületében szintén leszedték a címereket, majd a tanulókat tüntetésre hívták fel. Csizmadia Sándor követelte Farkas Magdolna igazgatónő és Maróti Dezső vb-elnök leváltását. A kultúrház könyvtárából szintén kihordták a kommunista könyveket, és meggyújtották. Ezután megrongálták a szovjet emlékmüvet, majd a pártházat is feldúlták. A Hermanovszki Ferenc által vezetett megmozdulásokban részt vett Fenyvesi István, Erős László, Krizsán József, Schukkert Imre és Tóth István is. A tömeg egy része a templom előtti magyar hősi emlékműhöz ment, hogy azt megkoszorúzza. Bodó József, a dunavecsei járási rendőrkapitány Lencz rendőrszázadossal és Madácsi István pártbizottsági másodtitkárral Dunavecséről Soltra jött. Bezáratták az italboltot, majd felhívást tettek közzé a hangosbemondóban. Ezután a tanácsházáról a kultúrházba mentek, és útközben találkoztak a tüntető tömeggel. A tömeg követelésére Bodó József az egyik pisztolyát a tó vizébe dobta. Megmotozták, és még egy pisztolyt találtak nála, amit szintén a vízbe dobattak vele. Ezeket utóbb kiszedték a vízből. Szabó László, Szabó Gábor, Fekete Nándor és Loki István akadályozta meg, hogy Bodót bántalmazzák, akinek végül sikerült beszállnia egy gépkocsiba, és elment a helyszínről. 143 - Ugyanekkor haladt át a községen egy másik gépkocsi is, amelyet Mandász József vezetett, és amelyben Ott József rendőr százados, valamint Arany László őrnagy, az AVH megyei parancsnoka utazott Kecskemétről Solton át Bajára, hogy felmérjék a helyzetet. A kocsmánál nem tudtak továbbmenni, és kiszálltak. Az emberek a százados vállpántját letépték, a kocsiból kiszedték a fegyvereket, majd továbbengedték őket. 144 BKMÖL XXV. 30. B 1313/1957. fk. Hermanovszki Ferenc és társai pere. BKMÖL X£V. 30. B 1313/1957. fk. Hermanovszki Ferenc és társai pere. BKMÖL XXV. 30. B 1313/1957. fk. Hermanovszki Ferenc és társai pere.