1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 2. (Kecskemét, 2001)

KISKUNHALASI JÁRÁS

BOROTA Október 27. - Cseresznyés Pál kezdeményezésére gyűlés volt a Borotai Állami Mező­gazdasági Gépállomáson, amelyen mások mellett részt vett Nagy Mihály, Bürgés Sándor, Soós György és Káli Ervin is. Németh László igazgatót, volt államvédelmis hadnagyot leváltották, helyére Káli Ervin mezőgaz­dászt választották meg. 157 Nagy Mihály utasítására Dobos Pál kőműves le­158 verte a vörös csillagot a gépállomás homlokzatáról. Október 28. - Tüntetés volt a tanácsháza előtt. Rajczi Sándor vezetésével követelték a kuláklista megsemmisítését és a tanácsi vezetők lemondását, de erre nem került sor. Az egyik tüntető csoportot Káli Ervin vezette. A tüntetők egy része, köztük Milasin István, Cseresznyés Pál, Nagy Mihály, Bürgés Sán­dor, Soós György és Káli Ervin elfoglalta a pártirodát. 159 Október 30. - Ismét tüntetés volt a faluban. 160 Fekete Pál követelte a rendőrség pa­rancsnokának a leváltását. A honvédség megakadályozta, hogy a tüntetők behatoljanak a rendőrségre. 161 November eleje - Cseresznyés Pál szervezte az FKgP újjáalakítását. * Bürgés Sándor: Jászberényben született 1920. október 20-án. Anyja neve Farkas Teréz. Foglalkozása földműves. A forradalom alatt részt vett a gép­állomás igazgatójának a leváltásában, és a községbeli tüntetéseken, a párt­iroda elfoglalásában. Nem indult ellene eljárás. 162 Cseresznyés Pál: Budapesten született 1925-ben. Anyja neve Rasztig Julianna. Bérszámfejtő volt a Borotai Állami Mezőgazdasági Gépállomásnál. 157 TH V-150-364. 230. 158 TH V-150-364. 231. 159 TH V-150-364. 230. 160 BKMÖL XXm. 2. c. 1098/1957. 161 THV-150-364. 231. 162 THV-150-364. 231.

Next

/
Thumbnails
Contents