1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 2. (Kecskemét, 2001)

DUNAVECSEI JÁRÁS

dei László. Bujdosó István követelte az egyik honvéd századostól, hogy vegye le a sapkájáról a vörös csillagot. A tüntetők elfoglalták a községi pártirodát, és Konczi István, Márkus József, Keleti Lászlóné, Czirok Ist­ván, 109 valamint Kripóczki Rezső, Bognár Gyula, Hörömpő Ká-roly, Buj­dosó István és Vásárhelyi Károly itt is eltávolította a kommunista jelképe­ket. 110 - Bujdosó István a rendőrség előtt álló Szabadság-szobrot összetörte. 111 - Egy csoport megkísérelt bemenni a gimnáziumba, hogy felelősségre von­ja Pátkai Imre igazgatót, amiért az nem engedte, hogy a diákok részt ve­gyenek a megmozdulásokban. Ezt az akciót dr. Csikesz Ferenc megaka­dályozta. 112 - Az esti órákban gyűlés volt a tanácsházán. A felkelők egy csoportja fel­kereste a lakásán Halász Ferencné vb-elnököt, és a gyűlésen lemondatták. Bekísérték a tanácsházára Balogh Józsefnét, az MDP alapszervezetének elnökét is, akit be akartak számoltatni az elmúlt időben kifejtett tevé­kenységéről. Miután ő is lemondott, Konczi István, Csikesz Ferenc és még két ember hazakísérte." 3 Kijelölték a nemzeti bizottságba beválasztandó tagokat. Ezek között voltak olyanok is, akik nem voltak jelen, például dr. Szilágyi Árpád ügyvéd és Mucsi Szabó Gyula iskolaigazgató, őket utóbb értesítették. A tanácskozás ideje alatt a térre katonákból álló csoport érke­zett. Parancsnokuk Fekécs százados volt. Szlama László megtámadta Fekécs századost, és egy pumpával leütötte. 114 A katonák sortüzet adtak le, a feszült helyzetben Csikesz Ferenc a hangosbemondón nyugalomra intette a tömeget. 115 - A tanácsháza 10. számú termében este kilenc óra tájban kb. 30-an gyűl­tek össze, az ülést Kuti Imre nyitotta meg. A gyűlésen leváltották a községi tanács vb elnökét, a helyére Illés Zsigmond volt községi bírót választották meg. 116 Csikesz Ferenc felolvasta az ifjúság követeléseit tartalmazó kiált­ványt. Megjelent a teremben Fekécs százados, mint a szabadszállási rend­fenntartó osztag parancsnoka. Nézeteltérés támadt közte és dr. Csikesz Fe­renc között a százados sapkáján levő vörös csillag miatt, mire Csikesz Fe­renc lemondta a másnapi nagygyűlésen való részvételét, hozzáfűzve, hogy amíg a százados a bizottságban van, addig ő abban nem működik. Az ülé­sen megtárgyalták a tagosítás során állami tulajdonba került földterületek 09 BKMÖL XXV. 30. B 995/1957. Bujdosó István és társai pere. 10 TH V-150-364. 359-366. " TH V-150-364. 365. 12 BKMÖL XXV. 30. B 1072/1957. dr. Csikesz Ferenc és társai pere. 13 BKMÖL XXV. 30. B 995/1957. Bujdosó István és társai pere. 14 TH V-150-364. 365. 15 BKMÖL XXV. 30. B 1072/1957. dr. Csikesz Ferenc és társai pere. 16 TH V-150-364. 363.

Next

/
Thumbnails
Contents