1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 2. (Kecskemét, 2001)

KISKUNHALASI JÁRÁS

sították a tanácsházát és a főbb állami objektumokat. A vasút biztosí­tására a temetőben is helyeztek el egy katonai egységet. A város kommu­nista vezetői ezután a pártbizottságon tanácskoztak. Közben a tüntetők az épület elé értek, és leverték a pártbizottság tábláját. Reile Géza ismét tár­gyalt velük. A tüntetők követelték, hogy a vezetők koszorúzzák meg a magyar emlékművet, eleget koszorúzták már a szovjetet. Megegyeztek, hogy háromtagú küldöttség mehet az épületbe, és a város vezetői másnap megkoszorúzzák a magyar hősi emlékművet. 24 A küldöttség be is ment a pártbizottságra, és ismét előadta a tüntetők követeléseit. Ezután a tömeg szétoszlott. - Este 23 órakor viszont egy tüntető csoport a városi börtön elé vonult, hogy a rabokat kiszabadítsa. Ezt az ezred tiszti járőrei fegyverhasználat nélkül megakadályozták. Október 27. - Korán reggel Reile Géza hívására a tanácsházán tárgyalt a védelmi bi­zottság, 25 jelen voltak a város tanácsi-, párt-, és katonai vezetői, Gémes Fe­renc, a rendőrkapitányság vezetője, valamint a nagyobb üzemek képvise­lői. A tanácsházát egyébként egy 30 fős szakasz védte néhány tiszt vezeté­sével. 26 Egy bizottság felállításáról döntöttek, melyben kommunisták, megbízható pártonkívüliek és üzemi küldöttek lesznek. Ezt Ideiglenes Munkás-Paraszt-Katona Tanácsnak nevezték. A tanács vezetésével Miklós Gergely alezredest bízták meg. 27 Utasították az üzemeket, hogy alakítsák meg a munkástanácsokat. - Az utasítás hatására megalakult a munkástanács a Kiskunhalasi Postahivatalnál. A testület tagja lett Kiss László területi kézbesítő, Kun Ist­ván távírász, Nagy Béla csomagkézbesítő, Lux Márta előadó és Soós An­tal rovatoló. 28 - A kiskunhalasi vasútnál megalakult a munkástanács. 29 Még reggel vasutasküldöttség kérte a kiegészítő parancsnokság vezetőjét, Avar János alezredest, hogy az egyik alakulat zenekara részt vehessen a koszorúzáson, mert a vasutaszenekar hiányos volt. Ugyanakkor a kiegészítő parancsnok­ság mellett, a posta épületén elhelyezték a tüntetők a Kossuth-címert. 30 23 BKMB B 1455/1957. Nagy Szeder István és Péter Balázs pere. 24 BKMB B 1455/1957. Nagy Szeder István és Péter Balázs pere. 25 BKMB B 1455/1957. Nagy Szeder István és Péter Balázs pere. 26 BKMB B 1455/1957. Nagy Szeder István és Péter Balázs pere. 27 HL 1956-os gyűjtemény. 2/11. o.e. 123-130. fólió. 28 TH V-150-360/3. 633. 29 HL 1956-os gyűjtemény. 5/10. o.e. 43-45. fólió. 30 HL 1956-os gyűjtemény. 6/64. o.e. 340-346. fólió.

Next

/
Thumbnails
Contents