1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 2. (Kecskemét, 2001)

KISKUNFÉLEGYHÁZI JÁRÁS

szovjet csapatok útvonalát. Bakonyi a határon fogadta a szovjeteket. 1956. október 27-én Kiskunfélegyházán a hadosztály parancsnoka, Bakonyi Sán­dor alezredes szétoszlatta a tüntetést. 1956. október 30-án Bakonyit a törzs egy részével Budapestre rendelték, előtte Pénzes László alezredest bízta meg a nemzetőrség vezetésével. 1956. október 30-án alakult meg a hadosztály forradalmi katonai tanácsa. A katonai tanács elnöke Szabadella József lett, és bekerült Pénzes László, Miklós Károly, Bóna Pál főhadnagy és Angeli István százados is. Pénzes László vezetésével letartóztatták az elhárítókat, november 2-án lefegyverezték a pártaktivistákat. November 4-én a katonai tanács elhatározta a szovjetekkel szembeni védekezést, Pénzes László moz­gósította a nemzetőrséget, és fegyvert adott ki a munkások felfegyverzésére, valamint az önkéntes civileknek. 1956. november 18-án egy budapesti légvédelmi egységhez került. 1957. március 17-én leszerelték. Utána a 6. Sz. Autójavító Vállalatnál dolgozott. 1957. november 8-án letartóztatták. A Szegedi Katonai Bíróság 1958. március 13-án 5 év börtönre, lefokozásra, vagyona felének elkobzására és 5 év jogvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma 1958. június 5-én 4 év börtönre, lefokozásra, vagyona felének elkobzására és 3 év jogvesztésre változtatta az ítéletet. Pesovár Ferenc: Herenden született 1930-ban. Anyja neve Heller Katalin. Foglalkozása tanár. A forradalom idején a Kiskunfélegyházi Múzeum igazgatója volt. A forradalom alatt összeköttetést tartott az írószövetséggel, terjesztette annak nézeteit és kiadványait Kiskunfélegyházán. November 4-e után Darázs és Sasfiók aláírással röplapokat készített és terjesztett. 2 5 Pölöskei Győző: Vitnyéden született 1931-ben. Anyja neve Szabó Mária. A Szovjetunióban végzett egyetemet, foglalkozása mérnök. A Bányászati Berendezések Gyárában dolgozott. Részt vett a tüntetéseken, tagja lett válla­lata munkástanácsának, és a végleges forradalmi bizottságnak. November 4­e után disszidált. 28 Puskás Ferencné (Peregi Matild): Kecskeméten született 1923-ban. Anyja neve Tompos Ilona. Iskolai végzettsége 6 elemi. Foglalkozása szobafestő. Férje rendőr hadnagy volt, akit 1953-ban politikai megbízhatatlanság miatt elbocsátottak. A forradalom alatt részt vett a tüntetéseken, a tanácsházán lévő vörös csillag eltávolításában. 287 Rádi Vince: Kiskunfélegyházán született 1904-ben. Anyja neve Farkas Mária. Részt vett az FKgP újjáalakításában. 288 Ruskál István: Galgahévízen született 1922-ben. Anyja neve Sütő Julianna. Foglalkozása technikus. A Bányászati Berendezések Gyárában dolgozott. A 285 BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 8. f. 6. cs. 16. o.e. 286 TH V-150-364. 329. 287 BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 8. f. 6. cs. 16. o.e. 288 BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 8. f. 6. cs. 16. o.e.

Next

/
Thumbnails
Contents