1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)
KECSKEMÉTI JÁRÁS
- Szalóki László, a megyei rendőrkapitány visszaérkezett Budapestről, Kádi Sándor, Szentkirályi Frigyes, Ott József, Magócsi Géza, Bognár Ferenc és Nagy Lajos meglátogatta. A beszélgetés során szóba került a sztrájk is. Magócsi Géza ellenezte a Gépgyár által meghirdetett sztrájkot. Nagy Lajos és Bognár Ferenc elmondta, hogy ők viszont helyeslik, ám a megyei nemzeti bizottságot a munkástanácsok nem ismerik el. - A nap fontos eseményei közé tartozott a Szabad Kecskeméti Katona József Rádió megszületése. 183 A források szerint Ertli százados és Kövecses főhadnagy javasolta először a repülőtér katonai tanácsának ülésén, hogy Kecskeméten is létre kell hozni egy rádióállomást. Ezért felvették a kapcsolatot a Kecskeméti Katona József Színház Forradalmi Tanácsával. A repülőtéren, a parancsnoksági épületben kezdett el működni Szabad Katona József Rádió elnevezés alatt az adóállomás. A rádió technikai és politikai irányítását a katonai tanács intézte. Gáti Antal főhadnagy végezte a rádió politikai irányítását. A színház forradalmi tanácsa Sárosi Gábort ügyvezetőnek, Temes Gábort és Veszprémi Lászlót bemondónak, Csajányi Györgyöt és Csajányi Égia Simont külső munkatársnak, Csicsmán Júliát gépírónak nevezte ki a rádióhoz. A szerkesztőség tagja volt Gáti Antal főhadnagy, Jack Tibor tizedes, Mádi Jenő és Rácz Gyula százados, Bognár Emiiné és még egy újságíró is. A színészek pisztolyt is kaptak. Más rádióktól, a sajtóból, az MTI kecskeméti kirendeltségétől, lemezekről vettek át, és adtak le műsorokat. Gáti Antal főhadnagy a rendelkezésére álló apparátussal Kecskemétről és környékéről riportokat és tudósításokat gyűjtött. Október 31-én 17-18 óra körül kezdték a műsort a Himnusszal, a megnyitóbeszédet Jack Tibor tizedes írta, és mondta be. Ezután a vadászrepülő hadosztály forradalmi katonai tanácsának kiáltványa és követelése következett, majd Veszprémi színész elszavalta a Szózatot. Hanglemezműsort sugároztak, és Csajányi Égia Simon színész elénekelte a „Hazám" című dalt. Utána Jack Tibor megismételte a megnyitóbeszédet, és ismét beolvasták a katonai tanács követeléseit. Óránként olvastak be híreket, Gáti Antal irodalmi műsort állított össze, melyben elhangzott a Tiborc-monológ, és Bieliczky Sándor egyik verse is, amely a Petőfi Népében is megjelent. Tamási Lajos „Piros a vér a pesti utcán" című versét is beolvasták, ezt Jack tizedes szerezte meg a Kossuth Rádiótól. Üzenetek következtek, majd hanglemezről zenét sugároztak, és az egyik üzemi forradalmi tanács elnökének nyilatkozatát is leadták. Sárosi Gábor színész később javasolta, hogy egy híradós kocsit is szereljenek fel rádióval arra az esetre, ha a szovjetek elfoglalnák a repülőteret. Ez a rádió a Kinizsi Konzervgyár területéről sugárzott volna adásokat. HL XI/26. a. B 281/1957. Mádi Jenő és társai pere.