1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)
BÁCSALMÁSI JÁRÁS
Október 28. - Piukovics Tibor nyitotta meg a gyűlést, és a tanácsházán összegyűlt 600700 főt a rend megtartására intette. Utána felszólalt Csöke György is, ő az FKgP megalakítását és a kommunisták leváltását követelte. A jelölőbizottság 30 tagú nemzeti bizottság megválasztására tett javaslatot. A gyűlés alatt a helyszínre érkezett egy katona és egy polgári ruhás egyén a járási tanács küldötteként, akik átadtak egy Bácsalmásról hozott 14 pontos követelést tartalmazó jegyzéket, amelyet felolvastak, majd a gyűlés elfogadta. 152 Ezután megválasztották a forradalmi bizottságot. Az ügyek intézésére a meglehetősen nagy létszámú forradalmi bizottság intézőbizottságot választott. Tagjai: Csöke György, Csöke János, Balatoni Tibor, Piukovics Tibor, Bálint Lajos, Krékity Ferenc, Regényi Miklós. A bizottság elnöke Balatoni Tibor lett. 153 - A gyűlés után felvonulás kezdődött, ennek során eltávolították a kommunista jelképeket a középületekről. 154 Október 29. - Délelőtt 10 órakor a nemzeti bizottság elnöke, Balatoni Tibor átvette a tanácsházán a vb feladatkörét. Ezt 1957. április 27-éig látta el, akkor tért vissza Vida Miklós korábbi vb-elnök. Balatoni Tibor továbbra is a vb tagja maradt. 155 November első napjai - Csöke János Budapestre utazott, és megbízólevelet kért az FKgP vezetőitől, hogy újjászervezze a községi pártszervezetet. 156 November 21. - Vida Miklós volt vb-elnök megjelent a tanácsháza irodájában azzal, hogy „itt ő az úr és ő parancsol, mert ő még a tanácselnök", és felelősségre akarta vonni illetményének elmaradása miatt az ott tartózkodó Balatoni Tibor vb-elnököt és Bundzsák József vb-titkárt. 157 ' : BKMÖL XXV. 30. B 1445/1957. Piukovics Tibor pere. !3 TH V-150-364. 200. iJ TH V-150-364. 200. 15 BKMÖL XXV. 30. B 1445/1957. Piukovics Tibor pere. 16 TH V-150-364. 201. ' 7 BKMÖL A Bácsalmási Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága titkárságának iratai. Bizalmas iratok 19531956. (a továbbiakban XXIII. 203. a.) 79/1956.