1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)
BÁCSALMÁSI JÁRÁS
ség vezetőit, vb-elnöknek Cindrik Józsefet, helyettesének Rapcsák Mihályt, vb-titkárnak pedig Harnos Sándort választották meg. |(K, Október 28. - Ismét gyűlés volt a községben, amelyen megválasztották a nemzeti bizottságot. Itt Udvardi János, a járási forradalmi bizottság tagja mondott beszédet. 107 A nemzeti bizottság elnöke Rapcsák Mihály, helyettese pedig Molnár András és Palásti Rókus lett. Tagok: Jáger János, Fülöp János, id. Páncsics Sándor, dr. Pletli László, Bekk Jakab, Locsai Ernő, Páncsics János, Sármán Gyula. A nemzetőrség megszervezését Páncsics Jánosra bízták, a későbbiekben a rendőrök és a nemzetőrök közösen teljesítettek szolgálatot. 108 November 4. - Rapcsák Mihály 6 puskát kért a katymári határőr őrs parancsnokától, Zsíros hadnagytól. A fegyvereket a rendőrségen helyezték el. Az állami gazdaságból benzint kért, hogy azt a bevonuló szovjet tankok ellen használják majd, de erre nem került sor. 109 November 30. - A forradalmi szervek képviselőit el akarták távolítani a járási tanács vbből. A katymáriak kijelentették, hogy tüntetést rendeznek Bácsalmáson, ha leváltják őket. 110 November vége - december eleje - Feloszlott a Katymári Béke, Alkotmány és Lenin Téesz. 111 Bodnár Márton: Fogarason (Románia) született 1904-ben. Anyja neve Kallós Mária. Foglalkozása rádiószerelő. A forradalom alatt részt vett a tüntetés szervezésében és a szovjet emlékmű ledöntésében. A megtorlás során preventív őrizetbe vették. 112 TH V-150-364. 192. TH V-150-364. 192. TH V-150-364. 192-193. TH V-150-364. 194. BKMÖL XXIII. 2. a. sz.n. irat. Feljegyzés. 1956. december 2. BKMÖL XXIII. 2. a. sz.n. irat. Feljegyzés. 1956. december 2. TH V-150-364. 194.