1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)
BAJAI JÁRÁS
Fuszenecker János kőmüveskalapáccsal összetörte a felszabadulási emléktáblát is, a nemzeti zászlóból pedig kivágták a Rákosi-címert. - A Duna étterem tetejéről is eltávolították az emberek a kommunista jelképet. Utána a rendőrséghez vonultak a tüntetők, hogy arról is levegyék a csillagot, de azt már ekkorra eltávolították a rendőrök. A Népköztársaság téren a szovjet emlékmüvet egy traktor segítségével döntötték le. 23 A szovjet emlékmű ledöntésében Szigeti Lajos vezetésével Szegedről jött munkások is részt vettek egy teherautóval. 24 Ezután csillagtalanították a Béke Szállót, a DAV épületét és a Vízügyi Igazgatóságot 25 A tömeg a „Le a vörös csillaggal!", „Le a kommunistákkal!" jelszavakat kiabálta. - A hadsereg igyekezett a tüntetést megakadályozni, illetve kordában tartani. A 25. lövészezred állományából ötven katonát rendeltek ki rendfenntartásra. Erősítésként odaküldtek az első lövészzászlóaljat és két rohamlöveget is. A zászlóalj a tömeg közé keveredett, a tüntetők kezdték a kocsikat visszatolni, illetve a kocsikra felkapaszkodni. A katonák puskatussal verték le a kezüket a kocsikról. 26 A 43. harckocsiezredtől 17 órakor egy ötvenfős riadókülönítmény a parancsnokhelyettes vezetésével a városba ment, és egy mellékutcából figyelte a tüntetőket. Hajnal 2-kor visszatértek a laktanyába, nem avatkoztak be. 27 - A forradalmárok ezután a Vaskúti úti laktanyához vonultak, mert a Béke téren futótűzként terjedt a hír, hogy az egyetemista század tagjait fogva tartják. Egy budapesti fiatal kijelentette, hogy a Vaskúti úti laktanyában Budapestről hozott egyetemistákat is tartanak fogva, és arra buzdította a jelenlevőket, hogy szabadítsák ki őket. A Szabadság út végén a tüntetők sorokba rendeződtek. Az első sorokban volt dr. Vágvölgyi Ferenc, dr. Hollós Sándor, 28 és köztük volt Maróczky Géza és Hantos Károly is. A Vaskúti úti laktanya a 25. lövészezred laktanyája, az egység parancsnoka Dombi István százados volt. A laktanya közelében a tüntetők tüzelésre kész katonákkal találták szemben magukat. Szakács László százados, a parancsnokhelyettes vezetésével a katonák a kerítést körkörösen megszállták, a kaputól kb. 250 méterre lévő vámháznál egy elő23 BKMÖL XXXII. 12. dr. Vágvölgyi Ferenc visszaemlékezése. 153. 24 Történeti Hivatal (a továbbiakban TH) V-144-614. Szigeti Lajos Ugye. 25 GERGELY Ferenc, 1997. 23. és BKMÖL A Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága titkárságának iratai. Általános iratok 1950-1973. (a továbbiakban XXIII. 2. c.) 1098/1957. Feljegyzés az 1956. október 23. után a megye területén lezajlott eseményekről. 26 HL 1956-os gyűjtemény. 2/8. o.e. 79-95. fólió. 27 HL 1956-os gyűjtemény. 2/15. o.e. 155-159. fólió. 28 BKMÖL XXXII. 12. dr. Vágvölgyi Ferenc visszaemlékezése. 153.