1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)
KECSKEMÉTI JÁRÁS
Szabó Klára. Iskolai végzettsége 8 általános. Önálló földművesként dolgozott. 1957. október 27-én Pataki Gyula, ifj. Lovas László és Bangó Sándor illetve két honvéd elhatározta, hogy a körzeti megbízottat lefegyverezik. Az állami gazdaság irodája előtt további 10-15 fő, köztük Vakulya Dezső és Vakulya Pál csatlakozott hozzájuk. Itt némi dulakodás után Pataki Gyula és Lovas László lefegyverezte Szabó Géza rendőr törzsőrmestert. Bodnár András igazgató és Mikó István párttitkár ekkor elmenekült. Bangó Sándor rövidesen visszaadta a rendőrnek a puskáját. A csoport az irodából eltávolította a csillagokat. 1957. június 1-je és június 3-a között rendőri őrizetben, 1957. július 2-tól előzetes letartóztatásban volt. A Kecskeméti Megyei Bíróság 1957. október 10-én 1 év 6 hónap börtönre, 300 Ft vagyonelkobzásra és 2 év jogvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1958. március 5-én 1 évre csökkentette a börtönbüntetését a mellékbüntetések érintetlenül hagyásával. Molnár Mihály: Kerekegyházán született 1930-ban. Anyja neve Blanka Eszter. Iskolai végzettsége mezőgazdasági technikum. Foglalkozása állattenyésztési agronómus. A forradalom alatt a Bugaci Állami Gazdaság Forradalmi Munkástanácsának elnöke lett. 417 Nagy Mária: Kiskunfélegyházán született 1931-ben. Anyja neve Pálfi Erzsébet. Iskolai végzettsége 6 elemi. Foglalkozása mezőgazdasági munkás. A forradalom alatt tagja lett a Bugaci Állami Gazdaság Forradalmi Munkástanácsának. 418 Pataki Gyula: Szegeden született 1933. április 22-én. Anyja neve Pataki Erzsébet. Iskolai végzettsége 2 elemi. Traktorvezető volt a Bugaci Állami Gazdaságban. Pataki Gyula 1957. október 27-én két katonával találkozott a bugaci vasúti átjárónál. Megbeszélték, hogy a körzeti megbízottat lefegyverezik. Ekkor érkezett oda ifj. Lovas László és Bangó Sándor. Az állami gazdaság irodája előtt további 10-15 fő, köztük Vakulya Dezső és Vakulya Pál, csatlakozott hozzájuk. Itt némi dulakodás után Pataki és Lovas lefegyverezte Szabó Géza rendőr törzsőrmestert. Bodnár András igazgató és Mikó István párttitkár ekkor megszökött. Bangó Sándor rövidesen visszaadta a rendőrnek a puskáját. A csoport az igazgató és a párttitkár keresésére indult, majd mikor nem találták őket, az irodából eltávolították a csillagokat. Október 28-án munkástanácsot választott az állami gazdaság, elnöke Fehér Károly lett, és bekerült Pataki Gyula is. Itt egyébként megjelent az igazgató is, és beszámoltatták a munkájáról, majd elküldték. Pataki Gyula november elején megverte Gál Sándor mezőőrt. 1957. június l-jén letartóztatták. A Kecskeméti Megyei Bíróság 1957. október 10-én 3 év börtönre, teljes vagyonelkobzásra és 3 év jogvesztésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1958. március 5-én elutasította a fellebbezését.