Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

II. Állattartás

tőke befektetése mellett a még mindig biztosnak számító nyugat-európai piacra több tucat gazda élőállatot és különféle állati terméket előállítson. Egy angol utazó még 1839-ben is úgy jellemezte az alföldi és az erdélyi állattartás viszonyait, hogy az állatok itt télen-nyáron szabadban élnek, legfeljebb ha esetleg télen valami szalmafalú tákolmánnyal védik a zord időjárási viszonyoktól a jószágot.

237 Még az 1780-as évek gazdálkodását is így mutatták be: „Minthogy gyér a népesség és óriási a terület, a baromtenyésztés a fő jövedelmi forrás. Ennek sok előnye van. Kevés felügyeletet igényel, alig kíván beruházást, terményei nagyon könnyen értékesíthetők, mert legkönnyebb szállítani a lábas jószágot."

238 A magyar élőállatnak a XLX. század elején már egyre több versenytársa támadt, és hátrányosan befolyásolta annak sorsát mind a közvetítő kereskedelem, mind a bécsi vámpolitika. A XLX. század elején is azt volt kénytelen megállapítani az egyik jeles közgazdászunk, hogy nincs értelme a többlettermelésnek, „... haszontalanul javasoltatik az úgynevezett pallérozott gazdaság az Alföldön, míg az itt való termesztvényeknek keletje nem lészen ... míglen itt... műveletlen földek maradnak."

239 A XVTL században még nem volt ritkaság, hogy „... közel való praediumok közül sok zálogban vagyon az ketskeméti potior gazdáknál ...", tehát egy-egy pusztát jómódú gazdák béreltek, így „... az értékesebb és marhásabb emberek ..." távolabbi pusztákra kényszerítették a „... marhátlanabb és alacsonyabb rendű ..." embereket, ami súlyos belső feszültségekhez vezetett a város társadalmán belül. Ezek ismételt feloldása részben a földesurakra, főként pedig a magisztrátusra hárult.

240 A kevésbé tehetős gazdák éppen ezért „cimboraság" keretében néhány hasonló társukkal együtt béreltek nyaralókat.

241 A XVIII. században gyakoribb volt, hogy maga a város bérelte a pusztákat, és maga felelt a díjak fizetéséért, vagy a város tulajdonában lévő puszták valamelyikén biztosított cívisei számára legelőt. A „cimboraság" ilyen körülmények között is tovább élt. Még 1823-ban is, amikor már a gazdasági bizottság szervezte a legelők szétosztását a különféle jószágot tartók között, a magisztrátus rendeletben rögzítette: „Szabadságában lészen ugyan ... ezentúl is a cimboraságot tetszések szerint vagy újonnan felállítani, vagy fenntartani, s ebbe a deputátiónak befolyása nem lesz de ha „... a lakosok közül valaki cimboraság nélkül maradván jószágait a baromra nem verhetné, a deputátiónak fog kötelességében állni, hogy az ilyen lakost jószágával azon baromhoz, mely a többinél kevesebb számú, rendelje."

242 GAÁL László. 1966. 261. Idézi GAÁL László Marczali Henriket 1966. 234. GAÁL László: 1966. 230. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 20. 1661-ben pl. Szabó Mihály egymaga bérelte egész Köncsög pusztát, de néhány helybeli gazda jószágjainak a legeltetését is vállalta. IV. 1504. a/2. 24. rVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b. 218.