Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

IV. Közlekedés

megváltoztatásában. A közigazgatásban dolgozók egyik igen hálátlan teendője e téren a megszokások felszámolása volt. Évtizedeket átfogó valóságos harcot jelentett a lakosság jelentős hányadával szemben az utak megvédése. Már a XVTII. század derekán a központi hatalom megszabta, milyen szélességű sávot kell biztosítani a főbb útvonalak számára. Ezekből az utak mentén élő gazdák újabb és újabb szeleteket sajátítottak ki. Az e tárgyban keletkezett legelső rendelet 1754-ben keletkezett: „Valaki a felséges királyi parancsolat szerint kihatározott 9 öl országutakra beszánt, vagy árkot vet, vagy kápolnák és vásári pinczék környékeit elássa, először 1 forintra, azután törvénytelenségéhez képest büntetik."

667 De még évtizedekkel később is visszatérő gondot jelentett mindez. 1820-ban a tizedesek útján tájékoztatta a tanács a lakosságot arról, hogy „sokan nemcsak a város határain, hanem a város birtokában levő pusztákon is a közönséges utakra dűlő földjeiket minden jelentés és bírói engedelem nélkül árkokkal végig avagy körül sáncolni bátorkodnak, s ez által nemcsak az utakat elszoríttyák, elrontyák és sok helyett járhatatlanná teszik, hanem több rendbéli czívódásokra is alkalmatosságot szolgáltatnak."

668 Hiába kísérelték meg azt is, hogy a feljelentőket is érdekeltté tegyék a szabálytalanság megszüntetésében, az eredmény nagyon vérszegény maradt. Még 1841-ben is hasonló feladatokkal volt kénytelen szembenézni a magisztrátus.

669 A városon átmenő és a városon belüli forgalom az árucsere és a személyforgalom növekedése révén folyamatosan nőtt. Ez a tanács számára megkerülhetetlenné tette, hogy részben az utcahálózatot igazítsa valamelyest a megváltozott igényekhez, és gondoskodjon azok elfogadható karbantartásról is, részben pedig tudatosabban igyekezzen formálni a város képét, hogy a folyamatosan változó igényeket minél több területen követni tudja. A homoktenger közepén épült város utcái a csapadékosabb években sártengerré váltak, mivel a belvizek elvezetésről a város árkainak feltöltése miatt sem gondoskodhattak. A város területén belül is a reformkorig egy jelentős állóvíz, a Dellő tó volt található. Részben ennek a vizét, részben a felgyülemlett csapadék elvezetését több csatorna, illetve árok is szolgálhatta volna, ha azokat kellően karban tartják. Ilyen munkára viszont csak végső esetben szánta rá magát a tanács. A túlzsúfolt városon belül a rendezetlen utcákat átszelő vagy leszűkítő árkok áthidalása is visszatérő gond volt évtizedeken, sőt évszázadokon át. Kisebb hidak megépítésére a lakosság és a tanácsnokok szorgalmazására ismételten sor 667 KOLOZSVÁRI Sándor - ÓVÁRI Károly: 1885-1904. TV. 836-842. 668 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 207-208. Az útinspektor feladatává tették a hasonló anomáliák jelentését és felszámolását. 669 1825. január 31-én hozott rendelet értelmében „kik az utaknak vagy kózlegelőknek elfoglalóit bejelentik, a vétkes lakos által beadandó büntetéspénzből jutalom és rész adasson." Később, mivel „igen kevés sikere lett" a korábbi rendeleteknek, 6 forint büntetést helyeztek kilátásba azzal szemben, aki „ezentúl akármilyen csekély foglalást teszen is." IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 255., illetve 291-292.